eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Szurkolói bejárat a Nemzeti Atlétikai Központnál 2023. augusztus 18-án, egy nappal a budapesti atlétikai világbajnokság kezdete előtt. Magyarország történetének legnagyobb sporteseményét augusztus 19. és 27. között rendezik.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Fürjes Balázs: talán még Hollywoodban sem írnak ilyen forgatókönyvet

Az összefogás világsikerének nevezte a vasárnap zárult budapesti atlétikai világbajnokságot Fürjes Balázs, a vb szervezőbizottságának társelnöke.

A sportvezető az MTI-nek hétfőn reggel azt emelte ki, hogy a Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseménye minden tekintetben világsiker lett, amit a számok is alátámasztanak.

„A vb-n 195 ország atlétái álltak rajthoz, ilyen egyetemes részvételt sportban csak a nyári olimpiai játékok érnek el, más sportág világbajnoksága erre nem képes” – hangsúlyozta, majd megemlítette, hogy több mint 2200 sportoló vett részt a versenyeken, az edzők és csapattagok száma jóval ötezer felett volt.

„A vb alatt 2500 magyar önkéntes segítette a szurkolók és a versenyzők kiszolgálását, a vb sikeres lebonyolítását. A világ minden kontinenséről, több mint 120 országból érkeztek szurkolók Budapestre” – összegzett.

Kiemelte, hogy az eladott jegyek száma meghaladta a 400 ezret, amire még a sportág nemzetközi szövetsége, a WA sem számított.

„A kilenc nap alatt az esti döntők átlagos nézőszáma meghaladta a 95 százalékos telítettséget, a döntők többségén teltház volt, az első napon pedig, a kalapácsvető Halász Bence selejtezőjén, már délelőttre is minden jegy elkelt, ez példa nélküli” – hangsúlyozta, és felhívta a figyelmet, hogy a televíziós közvetítéseket világszerte több mint 1 milliárdan követték érdemi időben.

Elmondta, a világbajnokságból Magyarország is profitált. Megjegyezte, hogy az összes Budapestre érkezett vendég, sportolók, csapattagok, hivatalos vendégek, szurkolók, újságírók, dolgozók összességében több mint félmillió vendégéjszakát töltöttek a budapesti szállodákban és több milliárd forintot költöttek el Magyarországon.

„A világbajnokság összekovácsolta az egész nemzetet, erősítette a magyarok önbecsülését, önbizalmát és összetartozását. A siker titka az összefogás és csapatmunka volt”

– fejtette ki Fürjes Balázs, aki úgy látja, a siker egész Magyarországé: mindenki hozzátette a magáét.

„Önkéntesek, szervezők, sportolók, edzők, adófizetők, szurkolók, képviselők, városvezetés, képviselők, államfő, kormány, kicsik és nagyok. Ahogy Novák Katalin köztársasági elnök mondta a vb megnyitóján, jó, hogy képesek vagyunk egységben, egyetértésben megcsinálni és megélni a vb-t” – mondta.

Fürjes Balázs örömtelinek nevezte, hogy végül azok a budapesti polgármesterek is, akik 2019-ben, megválasztásukat követően még se világbajnokságot, se a barnazóna zöldítését, se a nemzeti atlétikai központ nem szerettek volna, végül támogatták, és a vb során is megerősítették támogatásukat.

„Üzenetértéke van annak, hogy Karácsony Gergely a nyitó- és záróhétvégén is ott volt a stadionban”

– jegyezte meg Fürjes Balázs.

A társelnök kitért arra, hogy Budapest és a magyarok vendégszeretete és profizmusa lenyűgözte a világot.

„Az önkéntesek különösen lenyűgözték külföldi vendégeinket, akik áradoztak róluk. Ők 2500 diplomata voltak, Magyarország nagykövetei és extra teljesítményt nyújtottak, Magyarország legszebb arcát mutatták meg mindenkinek” – méltatta őket, hozzátéve, hogy Sebastian Coe-val, a WA elnökével közösen nevezik őket Nemzetközi Fair Play-díjra.

Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke szerint jó esély van arra, hogy megkapják az elismerést – közölte.

Az önkéntesek mellett a magyar nézőket is méltatta, akik ismét megmutatták, hogy értik és szeretik a sportot. A szurkolók a hazai sportolókat óriási biztatásban részesítették, de nem csupán a magyar atlétákat buzdították, hanem valamennyi sportolót és az általuk teremtett hangulat sokat adott hozzá a sportolók teljesítményéhez és a vb sikeréhez.

„Megragadó volt a szurkolók és a sportolók, a magyar atléták egymásra találása.

Azt hiszem, ezt mindennél jobban kifejezték Molnár Attila már szállóigévé vált szavai. A Ferencváros sportolója a 400 méter előfutama után, melyen országos csúcsot futott azt mondta, "az utolsó száz méteren nem én futottam, hanem mi, magyarok” – mondta Fürjes Balázs, aki számára az egyik legemlékezetesebb pillanat az volt a vb-nek, ahogy a szurkolók túláradó szeretettel éltették a hazai sportolókat.

Fürjes Balázs elmondta, hogy a vb-nek hosszú távon is komoly haszna lesz Magyarország számára, lendületet ad a magyar atlétikának, inspirálja a gyerekeket, akik szerinte szeptembertől nagy számban kezdenek majd el atletizálni. Ezentúl a mindennapos mozgást, és ezáltal az egészséges életmódot is népszerűsítette a vb. A főváros számára is rendkívül hasznos volt, a városfejlesztés által ugyanis a rozsda helyét a zöld vette át és mostantól az emberek újra birtokba vehetik Ferencváros Duna-partját.

„A csapatmunka volt a világsiker kulcsa. Elismerés illeti a Magyar Atlétikai Szövetséget, valamint a szervezőbizottságot vezető Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárt és a szervező céget irányító Németh Balázst. Ők lettek a hatéves maraton váltó befutó emberei, egy éve átvették a stafétát és sprintben végig tolták az utolsó évet. Vezetői teljesítményük nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a vb világsiker lett.

Le a kalappal és köszönet mindenkinek, aki segített vagy szurkolt. Úgy tűnik, most tényleg sikerült a legszebb arcunkat mutatnunk egymásnak és a nagyvilágnak, és ha megtettük most, remélem, megtesszük majd máskor is”

– mondta.

Fürjes Balázs elmondta azt is, vasárnap este nagyszerű volt látni, hogy az első napon a váltóban hibázó Femke Bol nagyszerű futással első helyre vitte be a holland női 4x400 méteres váltót. „Azt hiszem ez szimbolikus volt és talán még Hollywoodban sem írnak ilyen forgatókönyvet. Szinte csak a sport képes ilyesmire, s azt bizonyítja, hogy érhetik kudarcok az embert, elbukhat, de tovább lehet menni és el lehet érni hatalmas sikert. Nagyon szép befejezése volt ez a világbajnokságnak” – fejtette ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×