Infostart.hu
eur:
399.99
usd:
342.33
bux:
99921.45
2025. július 14. hétfő Örs, Stella
Nyitókép: Facebook/Team Hungary

Fürjes Balázs: alázattal fogom szolgálni a magyar sportot a NOB szívében

A korábbi államtitkár azt mondta az InfoRádióban, legfőbb célja az új, modern sportágak megkedveltetése itthon, illetve a hagyományos magyar sportágak népszerűsítése az egész világon, valamint azt is fontosnak tartja, hogy az olimpia a felnövekvő generációk számára is érdekes legyen.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, kedden az indiai Mumbaiban tartott közgyűlésen a szavazatok több mint kilencven százalékával a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) állandó tagjai közé választották Fürjes Balázst, aki legutóbb a budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottságának társelnöke volt és jelenleg is tagja a 2032-es brisbane-i ötkarikás játékokat előkészítő NOB-bizottságnak.

Fürjes Balázs lett a nyolcadik magyar állandó, saját jogon és nem valamely szervezetben betöltött tisztsége miatt megválasztott NOB-tag Kemény Ferenc, gr. Andrássy Géza, Muzsa Gyula, ifj. Horthy Miklós, Mező Ferenc, Csanádi Árpád és Schmitt Pál után (korábban Aján Tamás mint nemzetközi sportszövetségi elnök, Gyurta Dániel pedig a sportolói bizottság tagjaként került be).

A sportvezető azt mondta az InfoRádióban, hogy azért is rendkívül nagy elismerés a közgyűlés mostani döntése, mert nagyon kevés nemzet mondhatja el magáról, hogy a NOB 1894-es megalakulása óta – kisebb kihagyásokkal – folyamatosan delegál képviselőt a szervezet tagságába. Ez presztízst, erőt és tekintélyt is ad a magyar sportnak. „Az, hogy Kemény Ferenc révén alapítók voltunk és azóta is jelen vagyunk a NOB-ban,

különleges helyet biztosít számunkra, amit azért időnként aprópénzre is lehet váltani és a magyar sport érdekeinek érvényesítésében is nagyon sokat jelent”

– tette hozzá.

Fürjes Balázs köszönetet mondott a MOB-nak, a szervezet elnökének, Gyulay Zsoltnak, a NOB sportolói bizottságában jövő nyárig tevékenykedő Gyurta Dánielnek, valamint Schmitt Pálnak is, aki a NOB alelnöki posztját is betöltötte korábban. Utóbbi tanácsaira mindenképpen számít a jövőben is.

A korábbi államtitkár az elmúlt években komoly tapasztalatokat szerzett diplomáciai és világrendezvények menedzselése terén, ami sokat számíthatott a sikeres pályázatában és a mostani megválasztásakor is fontos szempont lehetett. Fürjes Balázs elárulta: a MOB számára stratégiai kérdés volt, hogy legyen magyar képviselet a NOB-ban, mert ez kulcsfontosságú tényező az érdekérvényesítés szempontjából. Schmitt Pálnak 2022 végén járt le a mandátuma a szervezetben, míg Gyurta Dániel megbízatása a jövő évi párizsi olimpiával fut ki. A MOB-nak olyan jelöltet kellett találnia, akit ismernek és egyben elismernek a nemzetközi sportéletben az eddigi teljesítménye, munkássága alapján.

Már nem kell lobbizni a sportesemények magyarországi rendezéséért

Fürjes Balázs sokat tett azért, hogy felfigyeljenek rá, az elmúlt évtizedben folyamatosan tartotta a kapcsolatot és szorosan együttműködött a NOB-tagokkal, valamint a nemzetközi sportszövetségekkel, részt vett a legnagyobb világesemények megszervezésében és lebonyolításában, így nem kellett őt bemutatni a NOB-közgyűlésnek, amely nagy szavazati aránnyal szavazott neki bizalmat. Kevés példa van arra, hogy valaki ilyen gyorsan bekerüljön a legfőbb sportirányító szervezetbe,

„ehhez kellett egy kis hátszél, melyet Magyarország, a MOB, a magyar olimpiai család jelentett.”

Fürjes Balázs elmondta: Magyarország eddig is valamennyi nagy korábbi sportesemény megrendezése esetén remek házigazdának bizonyult, a szervezők rendre bizonyítottak, az eredmények és a visszajelzések magukért beszélnek, így neki nem igazán kell már külön lobbiznia azért, hogy újabb világeseményeknek adhasson otthont hazánk. Az újabb nagy mérföldkő a labdarúgó Bajnokok Ligája döntője lesz, melyet a tervek szerint 2026-ban Budapesten rendeznek.

Alázattal a NOB szívében

Fürjes Balázs szerint az ő pozíciójával lesz „a NOB szívében egy magyar ember”, aki a nyári és a téli olimpiák közeledtével adott esetben egy akkreditációval, egy kvótával, valamilyen vitával vagy nehézséggel kapcsolatban a színfalak mögötti egyeztetéseken vagy nyílt fellépéssel segíteni tud a magyar sportolóknak, edzőknek és vezetőknek. Emlékeztetett, hogy összesen 206 hivatalosan bejegyzett nemzeti olimpiai bizottság van a világon, és csak az egyharmaduk ad NOB-tagot, az európai országoknak pedig csak a fele. Ezért is nagy dolog, hogy a MOB tud delegálni tagot az ő személyében a szervezetbe és így tudja képviselni a magyar érdekeket a nemzetközi színtéren.

„Nem lehet más dolgom, minthogy folytassam a magyar sport alázatos, csapatban történő szolgálatát, egy apró csavar vagyok a sok közül.

Thomas Bach NOB-elnök beszédében arra utalt a mumbai közgyűlésünkön, hogy vagy képesek vagyunk idomulni a világ változásaihoz, vagy kiszolgáltatottjai leszünk a világban óhatatlanul, tőlünk függetlenül zajló változásoknak és azok fognak minket megváltoztatni, nem pedig a mi akaratunk. Mindez azt üzeni számunkra, hogy nagyon fontos az innovációra, a megújulásra, a változásra való képesség” – magyarázta.

Tradíció vs. új hullám

Fürjes Balázs úgy fogalmazott, főleg Amerikában és Ázsiában hódítanak a legújabb, modern sportágak, amelyek ott kopogtatnak az olimpia ajtaján, vagy már bekerültek vagy hamarosan bekerülhetnek az ötkarikás játékok programjába. Elmondása szerint ezek a sportágak Magyarországon „még gyengék”, kevésbé ismertek. Hozzátette: nekünk, magyaroknak is szembe kell néznünk az új hullámmal, a változásokkal.

„Át kell állítanunk az agyunkat” az olyan sportágakra, mint például a tollaslabda, a fallabda vagy éppen a rögbi, mert „egyre nagyobb súlyt képviselnek a világban.”

Mint mondta, ezeknek a sportoknak egyre nagyobb figyelmet kell kapniuk idehaza, és ezért ő mindent meg fog tenni. „Ugyanakkor sokat kell tennünk azért is, hogy a hagyományos magyar sportágak erősödjenek és népszerűbbé váljanak az egész világon, mert hosszú távon azoknak a sportágaknak van esélyük bennmaradni az olimpiai programban, amelyeknek földrajzi értelemben kellően széles lefedettségük van” – figyelmeztetett.

Fürjes Balázs szerint többek között Schmitt Pál és Gyurta Dániel közbenjárásának is köszönhető, hogy az öttusa 2024-ben Párizsban és 2028-ban Los Angelesben is szerepel majd a nyári olimpia műsorán, ezt meg kell becsülni, és szerinte sok teendő van azzal kapcsolatban, hogy egyes tradicionális magyar sportágak ne kerülhessenek hasonló veszélybe.

A frissen megválasztott NOB-tag aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a technikai kütyük elterjedésével és a szórakozási lehetőségek kibővülésével olyan kínálat jelent meg világszerte a mai fiatalok előtt, hogy a sport, illetve az olimpia már csak egy apró dolog a sok közül. „Ha nem figyelünk oda, sokkal kisebb súlyú esemény lesz az olimpia a felnövekvő generációk életében, ezért a NOB-ban most azon kell törnünk a fejünket, hogy mi az, ami számukra trendivé, érdekessé, figyelemreméltóvá teszi az olimpiát” – zárta gondolatait Fürjes Balázs.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Utazási stressz: a kész B terv mindig legyen a csomagunk alapfelszerelése

Utazási stressz: a kész B terv mindig legyen a csomagunk alapfelszerelése

Előfordulhat, hogy az utazások nemcsak az élményekről, hanem váratlan bosszúságokról, például hosszú várakozásokról is szólnak. Az ilyenkor fellépő szorongás, frusztráció, stressz, rosszullét vagy pánik légzéstechnikákkal, tudatos felkészüléssel, relaxációs gyakorlatokkal csökkenthető, vagy akár el is kerülhető. Egyebek közt erről beszélt az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.14. hétfő, 18:00
Hankó Balázs
kultúráért és innovációért felelős miniszter
Feltétlen támogatást ígért Moszkvának Kim Dzsongun, nagy változást lengetett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Feltétlen támogatást ígért Moszkvának Kim Dzsongun, nagy változást lengetett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Kim Dzsongun észak-koreai diktátor háromnapos látogatáson fogadta Phenjanban Szergej Lavrov orosz külügyminisztert. A sztálinista vezető „feltétel nélküli támogatást” ígért Oroszországnak az ukrajnai háborúban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Rusztem Umerov védelmi miniszterrel történt találkozója után azt írta, változtatásokra van szükség az állami intézményekben, jobb kapcsolatokat kell kialakítani az Egyesült Államokkal, illetve új lépésekre van szükség az ország védelmi szektorának vezetése kapcsán. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború legfrissebb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. július 13. 22:04
×
×
×
×