Gordon Banks 1937. december 30-án született Sheffieldben. A Millspaugh (1953), a Rawmarsh Welfare (1953), majd a Chesterfield (1953–1958) kapusa volt profi pályafutása előtt. Ez utóbbi klubnál töltötte első profi idényét (1958–1959), majd a következő szűk másfél évtizedben a Leicester City (1959–1967) és a Stoke City (1967–1973) hálóját őrizte. Utóbbi tagjaként, mint kölcsönjátékos, 1967-ben a Cleveland Stokersben, 1973-ban a dél-afrikai Hellenicben védett néhány mérkőzést.

Súlyos, 1972-es autóbalesete után négy évet kihagyott, majd a Fort Lauderdale Strikersben (1977–1978) és egyetlen találkozón az ír St. Patrick’s Athleticben szerepelt. A Leicesterrel (1964) és a Stoke-kal (1972) is megnyerte az angol Ligakupát.

Az angol válogatottban (1963–1972) 73 mérkőzésen védett. 1966 világbajnoka (mind a hat találkozón szerepelt, csupán három gólt kapott), 1968 Eb-harmadik. Részt vett az 1970-es Mundialon is.

A fentiekből is kiolvashatóan két világbajnokságon védett. Az első élete egyik legnagyobb élménye, pályafutása talán legszebb hónapja. Az angol válogatott a csoportmérkőzéseken (Uruguay, Mexikó, majd Franciaország ellen) nem kapott gólt, mint ahogyan az egyébként botrányos körülmények között zajlott, Argentína elleni negyeddöntőben sem.

Az elődöntőben megtört a jég, Gordon Banks gólt kapott a portugáloktól – nem igazán tehetett róla, Eusébio büntetőből lőtte. Mint ahogyan aztán nem tehetett a döntőben előbb Helmut Hallertől, majd Wolfgang Webertől kapott kettőről sem – egyetlen hiba nélkül védte végig a hazai rendezésű világbajnokságot, mindössze három kapott góllal lett világbajnok. Neki különlegesnek számított, hogy éppen a (nyugat)németek ellen nyerték meg a döntőt, a felesége, Ursula – akit még 1955-ben, a katonai szolgálatának teljesítése idején ismert meg a szövetségi köztársaságban – ugyanis német.

Gordon Banks remekelt 1970-ben is, a románok és a csehszlovákok ellen nem kapott gólt, közben a braziloktól egyet igen, a torna minden mérkőzésén gólt szerző Jairzinho őt sem „kímélte”. Mégis ez a mérkőzés maradt élete egyik legemlékezetesebb 90 perce, „azzal” a védéssel. Pelé fejesét emberfeletti robinzonáddal tornászta ki. A televíziós közvetítésnek köszönhetően az egész világ láthatta, hogyan úszott a levegőben – szinte a gravitáció alapvető törvényeit cáfolva.

Az angolok így is csoportmásodikként továbbjutottak, Banks nagyon készült a negyeddöntőre, a nyugatnémetek elleni negyeddöntőre. Ő védett volna, ahogyan addig az 1966-os és az 1970-es vb minden angol mérkőzésén. Ám a mérkőzés reggelén nem tudott kimenni a szobájából, ahogyan akkor fogalmaztak, „fogott rajta Montezuma átka”. A mexikói koszttól súlyos bélfertőzést kapott, kénytelen volt átengedni a helyét Peter Bonettinek. A dublőr nem védett rosszul, de az angolok kikaptak és kiestek.

Még harmincnégy évesen, 1972-ben is csúcsformában védett, akkori klubjával, a Stoke Cityvel megnyerte a Ligakupát, s ami még ennél is fontosabb, az újságírók az Év játékosának választották meg. Még éveken át akart védeni. Ám azon a nyáron autóbalesetben elveszítette a jobb szeme világát, be kellett fejeznie a csúcsszintű futballt.

A Stoke City ifjúsági csapatának edzőjeként tevékenykedett, majd 1977-ben váratlanul visszatért a kapuba: az észak-amerikai ligában, az NASL-ben hadakozó Fort Lauderdale Strikers együttesében folytatta. Egyetlen találkozón őrizte a dublini St. Patrick’s Athletic hálóját is. A végleges búcsúja után megpróbálkozott az edzői munkával a felnőtteknél is, de hamar feladta.

Az ezredforduló környékén az IFFHS, a futballtörténészek és futballstatisztikusok nemzetközi szervezete Lev Jasin mögött a XX. század második legjobb kapusának választotta. Ugyanakkor talán még a „Fekete Póknál” is jobb volt: pályafutását nem kísérték olyan emlékezetes potyagólok, mint Jasinét. Nem mondhatni, hogy nosztalgikus hajlamú lett volna: két évvel később egy árverésen, körülbelül ötvenmillió forintnak megfelelő összegért, eladta a világbajnoki aranyérmét.