Infostart.hu
eur:
390.62
usd:
331.33
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Berki: "Dühös vagyok, mert nem tudtam megcsinálni, amit tudok"

Hidvégi Vid egyelőre a harmadik, a kétszeres világbajnok Berki Krisztián pedig az ötödik helyen áll lólengésben a londoni olimpia férfi tornászversenyének szombati selejtezőjében, és mindkettőjüknek komoly esélyük van, hogy bekerüljenek a jövő vasárnapi nyolcas döntőbe.

Előzetesen Berki és a brit Louis Smith számított esélyesnek. A hazai versenyző 15,800-cal nyitott, majd a francia Cyrill Tommasone is szép gyakorlatot adott elő (15,333). Az olasz Alberto Busnarinak sikerült még a bűvös 15 pont fölé jutnia (15,058).

Ezt követően jött az a vegyes csoport, amelybe a két magyar indulót sorolták. Az első olimpiáján fellépő Hidvégi nem izgult, és egy komoly 15,100-at tornázott, amivel a harmadik helyre ugrott. Jött Berki, a szám világ- és Európa-bajnoka, aki azonban egyszer csúnyán szétnyitotta a lábát, emiatt komoly tizedektől esett el, így meg kellett elégednie 15,033-mal, ami pillanatnyilag az ötödik helyre jó.

"Dühös vagyok, mert nem tudtam megcsinálni, amit tudok - idézte a hazai szövetség Berki nyilatkozatát. - Az okokat nem tudom, de nem is akarok ezen rágódni. Igazából nem izgultam, hiszen gyerekkorom óta ezért dolgozom, élvezem az olimpia hangulatát, persze az egy más dolog, hogy tudat alatt mit élek meg. Sajnos, nem tudtam kiadni magamból, amit tudok, már az megzavart, hogy az első elem nem ment fel úgy, ahogy kellett volna, aztán a harmadikban rontottam, ettől kezdve úszott a gyakorlat, fejben is szétestem, nagyon kellett koncentrálnom."

Tekintettel arra, hogy a selejtező csak későn este ér véget, elvileg még Hidvégi és Berki sem érezheti magát biztonságban a döntőt illetően, de mivel "papíron" kevés komoly lólengés-specialista van hátra, bizakodhatnak.

A fináléba nyolcan jutnak be, de egy országot legfeljebb ketten képviselhetnek.

"Sajnos Krisztián az egyik nagyon értékes, egykápás elemet kihagyta, majd utána még rontott is az egyik terpesztés során, így aztán nem sikerült valami jól a gyakorlata, és most izgulhatunk, hogy bekerül-e a döntőbe - mondta az MTI-nek Kovács István vezetőedző. - Ugyanakkor Vid nagyon jó formában volt, hozta, amit tud, így az ő esetében is izgulhatunk. Nagyszerű lenne, ha mindketten ott lehetnének a fináléban."

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×