Infostart.hu
eur:
362.5
usd:
315.66
bux:
153271.56
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Paolo Maldini egy évet hosszabbított - vagy mégsem?

Paolo Maldini, az AC Milan veterán futballsztárja újabb egy esztendővel meghosszabbította szerződését a milánói együttessel - jelentette be Carlo Ancelotti, a Bajnokok Ligája-döntős csapat vezetőedzője. A 39 éves hátvéd ugyanakkor azt mondta, hogy egyelőre még semmit sem írt alá.

"Egyelőre még nem írtam alá új szerződést, de Costacurta buliján beszéltem Galliani alelnök úrral, és szóban megegyeztünk. Újabb egy évig folytatnám a pályafutásomat, de konkrétumokról csak a szezon végén beszélhetünk" - hangsúlyozta a védő, aki korábban több alkalommal is elmondta: elképzelhető, hogy az idei lesz az utolsó idénye.

Maldini 1985 januárjában mutatkozott be a Milan színeiben, és több mint húszéves pályafutása alatt végig hű maradt a piros-feketékhez.

Hétszeres olasz bajnok, egyszeres kupagyőztes, négyszer-négyszer a BEK-, illetve a BL-trófeát, valamint az európai Szuperkupát is elhódította csapatával.

Kétszer a Világkupát, ötször az olasz Szuperkupát is megnyerte. Több mint 600 élvonalbeli mérkőzésével csúcstartó a Serie A-ban.

A 2002-es vb-nyolcaddöntő után, amikor Olaszország aranygóllal 2-1-re kikapott a házigazda Koreai Köztársaságtól, a sztárhátvéd visszavonult a válogatottságtól, de hazájában egyedülálló módon így is 126-szor ölthette magára a címeres mezt.

Címlapról ajánljuk
Baka András: az ügyészség rossz állapotban van

Baka András: az ügyészség rossz állapotban van

Baka András jelölte legfőbb ügyésznek Szathmáry Zoltánt, majd napirend előtt felszólal az Országgyűlésben. A Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt a felszólalás idején az ülésen, mert „illegitimnek” tekintik az államfőt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelhetnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×