Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
317.33
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Stallone visszatérne a ringbe

A Creed - Apolló fia című bokszfilm amerikai sikere után Sylvester Stallone arról beszélt a Varietynek adott interjújában, hogy a produkció folytatásában Rocky Balboaként visszatérne a ringbe.

A Creed - Apolló fia több mint 100 millió dolláros bevételt hozott az amerikai jegypénztáraknál. A filmet a New Line-nal együtt finanszírozó MGM vezetője, Gary Barber már be is jelentette: "Kétség sem férhet hozzá, megcsináljuk a Creed 2-t".

A Creed rendezője, Ryan Coogler ugyanakkor már tárgyal a Marvellel a Black Panther forgatásáról, ezért Stallone szerint vagy megvárják, amíg visszatérhet a folytatáshoz, vagy producerként dolgozik majd a filmen egy másik rendezővel a fedélzeten.

Cooglernek és Stallonénak már vannak ötletei az új Creed sztorijára. Az egyik verzió szerint a film a múltba vezetne, és visszatérhetne Carl Weathers, hogy ismét eljátssza Apollo Creedet, aki az 1985-ös Rocky IV-ben meghalt. "Ryannek van néhány elképzelése a jövőre és a múltra vonatkozóan és ezek egyike szerint Rocky és Apollo megint együtt szerepelne" - mondta el Stallone. A színész megjegyezte, hogy nemrég futott össze Weathersszel, és úgy látta, még mindig jó formában van. "El se hiszem, hogy együtt voltunk a ringben. Még akkor is, ha csak eljátszottuk a küzdelmet" - mesélte.

Coogler az ötlet megszellőztetését így kommentálta: "Jaj, ne. Sly nem tud titkot tartani". A Creedben Apolló fiát alakító Michael B. Jordan azonban a Variety szerint kételkedik ebben a változatban: "Akkor tehát egy CGI (számítógéppel generált)-verziót kapunk majd Sly-ból?" - csipkelődött, és hozzátette, hogy szeretne benne lenni a folytatásban.

Egy másik változat ugyanis Apollo fiának történetét folytatná. "Új, még kegyetlenebb ellenféllel kellene kiállnia, egy nagy orosszal" - fejtette ki Stallone. Úgy vélte, ebbe a filmbe különböző kultúrák bemutatása is beleférne, illetve meg lehetne mutatni, mi lesz az Amerikába érkező oroszokkal. 

Címlapról ajánljuk
A Trump-módszert használja az új brit kormányfő, a sajtó rögtön nekiesett

A Trump-módszert használja az új brit kormányfő, a sajtó rögtön nekiesett

Nagy-Britanniának hétfőtől új miniszterelnöke van. Andy Burnham első beszédében új új gazdasági és politikai irányvonalat ígért, miközben a brit sajtó máris arról vitázik, miből lesz pénz a tervekre. Elemzők szerint egy dolog biztos: ha nem sikerül enyhítenie a megélhetési válságot, gyorsan elpártolhatnak tőle a választók.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×