Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Elhunyt a Magyar Televízió legendás műsorvezetője

Életének 64. évében elhunyt Sándor István újságíró, a Magyar Televízió és az MTI volt munkatársa. Sándor István az MTI bonni tudósítója, az MTV Híradójának és A Hét című műsorának műsorvezetője, és főszerkesztő-helyettese volt.

Sándor István 1970-ben végzett az ELTE orosz-magyar szakán. Ugyanebben az évben kezdett el dolgozni a Magyar Távirati Irodánál, 1976-1981-ig a nemzeti hírügynökség bonni tudósítója volt.

1981-től öt éven át volt a Magyar Televízió A Hét című műsorának főszerkesztő-helyettese, illetve műsorvezetője.

1985-től 1989-ig a Magyar Televízió Híradójánál dolgozott főszerkesztő-helyettesként és műsorvezetőként.

1989 és 1991 között a Hetedhét Kft. ügyvezető igazgatója volt, nevéhez fűződik a 7lap, az első magyar színes műsorújság kiadása is.

1991-92-ben egy olasz kiadói konszern magyarországi tanácsadójaként tevékenykedett, 1992-től 1997-ig pedig a televíziós produkciókkal és reklámtevékenységekkel foglalkozó LAND Kft. ügyvezető igazgatója volt.

A '90-es évek végétől a Danubius-t üzemeltető Országos Kereskedelmi Rádió Rt. vezérigazgatója, és a Danubius Saleshouse igazgatótanácsi elnöke volt.

A Wallis Rt. vezérigazgatójaként, a befektetői csoportot képviselve komoly szerepet vállalt az MTV új, Kunigunda utcai székházának felépítésében.

Nevéhez fűződik több ezer újságcikk és televíziós riport elkészítése.

Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×