A város alatt húzódó elvezető csatornákat az 1980-as években kezdték el kiépíteni, hogy megvédjék a települést a ritkán lezúduló, de rendkívül heves, sivatagi villámárvizektől.

Ahogy a szerencsejáték-főváros terjeszkedett, úgy bővült a föld alatti hálózat is, amely idővel sajátos szabályok szerint működő szubkultúrává alakult. A jelenségre a szélesebb nyilvánosság figyelmét Matthew O’Brien helyi újságíró irányította rá, aki éveken át kutatta a katakombákat, tapasztalatairól pedig 2007-ben Beneath the Neon címmel sikerkönyvet jelentetett meg – olvasható a telex.hu-n.

A statisztikák szerint a régióban élő több ezer hajléktalan közül becslések szerint

folyamatosan 300-400 ember él életvitelszerűen a föld alatti járatokban.

A létszám folyamatosan változik, a beköltözési hullámot pedig a város rendkívül szigorú szabályozása is felerősítette: a helyi hatóságok egy 2019-es rendelettel bűncselekménnyé nyilvánították a járdákon való életvitelszerű tartózkodást, amiért komoly pénzbírság vagy börtönbüntetés is kiszabható. Emiatt a helybéliek közül sokan a látótávolságon kívül eső csatornákat választották.

A föld alatti élet komoly komfortfokozat-tervezést és állandó életveszélyt jelent. Az alagutak lakói matracokkal, bútorokkal igyekeznek berendezni a kamrákat, és sokan közülük a kaszinókban hátrahagyott érmék felkutatásából, úgynevezett „ezüstbányászatból” tartják fenn magukat.

Bár a járatok a nyári hőségben hűvösebb, télen melegebb menedéket biztosítanak, a legnagyobb veszélyt a víz jelenti. Egy-egy felszíni vihar alkalmával a csatornák percek alatt életveszélyes, mindent elsodró folyókká duzzadnak, amelyek az elmúlt években is több halálos áldozatot követeltek az ott élők körében.

Az alagutak világából való kitörésre civil szervezetek nyújtanak támogatást, amellyel több egykori föld alatti lakónak sikerült már visszailleszkednie a társadalomba.