Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Nyitókép: Facebook/FIFA World Cup

Szoknyás férfiak tömege lesz hajnalban Bostonban

Vasárnap hajnali három órakor bemutatkozik a labdarúgó-világbajnokságon a skót válogatott is. Óriási szurkolótábor, a Tartan Army kísérte el a csapatot a Keleti partra, illetve az első meccs színhelyére, a Bostonhoz közeli Foxborough-ba.

Várhatóan több tízezer skót szoknyás, kiltes szurkoló lepi el Boston és Foxborough utcáit. A csoport nem könnyű, az első ellenfél, a haiti válogatott mellett a brazilok és a marokkóiak ellen kell játszani. A skótok, nyilvánvalóan sokkal kisebb létszámú tornákon bár, de még soha nem jutott túl a csoportszakaszon.

Most úgy számolnak, hogy erre akkor van reális esélyük, ha legyőzik, sőt fölényesen legyőzik a karibi ellenfelet. Ez tűnik a leginkább „fogható” mérkőzésnek, szemben a másik kettővel.

Természetesen ugyanezen logika alapján a haitiak – akik között ott lesz a Ferencváros csatára, Lenny Joseph is – hasonlóképpen gondolkodik a saját esélyeiről.

A készülődés nem volt sima, sokan megrémültek azt hallva, hogy az első számú skót játékos, a Napoli támadó középpályása, Scott McTominay gyomorfájása miatt kihagyni kényszerült egy edzést. Csütörtökön kora este Bostonban híre ment, hogy a skót csapat a Napoli sztárja nélkül érkezett meg a szállodába. Korábban hiányzott az edzésről, és elővigyázatosságból külön orvossal utazott. De miután a középpályás pénteken már részt vett az edzésen, Steve Clarke szövetségi kapitány „tökéletesnek” és „kezdésre késznek” nevezte.

A skótok szerint McTominay annyira fontos játékos, hogy akár hatvanszázalékos állapotban is beállítanák.

„Sokra tartjuk Scott képességeit és azt, amit a csapathnak tud adni” – mondta Clarke, de diplomatikusan hozzátette: „De további 15 játékosra is szükségünk lesz, hogy sikeresek legyünk a tornán.”

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×