Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Unsplash

Ezt a pechet: landoló utasszállító akadt bele egy autópályán közlekedő furgonba – videó

A nem mindennapi ütközést ráadásul a kisteherautó fedélzeti kamerája is felvette, a sofőr pár pillanattal korábban még jókedvűen dúdolt.

Különös balesetet rögzített egy fedélzeti kamera az Egyesült Államokban: egy leszálláshoz készülő utasszállító repülőgép összeütközött egy teherautóval egy forgalmas autópályán – írja az International Business Times híradása nyomán a hvg.hu.

A különös eset New Jersey-ben, az autópályán történt, közel a newmark-i repülőtérhez. A United Airlines Boeing 767-ese leszállni készült, rendkívül alacsonyan haladt el az út fölött, emiatt először egy villanyoszlopot kaszált el, majd – ahogy az a felvételen is látszik – egy arra haladó teherautóba is beleütközött:

A sofőr megúszta kisebb sérülésekkel, főleg a repkedő, törött üveg sebezte meg, a járművet viszont képes volt megállítani. Eközben a repülő folytatta a landolást és szerencsésen leszállt.

A repülési hatóság vizsgálatot indított, próbálják kideríteni, hogy a gép miért repült ilyen alacsonyan, miközben megközelítette a repteret. Bár a Newark környéki légtérben nem ritka, hogy a repülők autópályák felett haladnak el, az ilyen közeli incidensek rendkívül ritkák.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×