Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Parajdi Wellness Központ
Nyitókép: Facebook / Wellness Center Praid

Parajd: Ismét látogatható a bányakatasztrófa miatt bezárt wellness-központ

Újra megnyitották a látogatók előtt a két hónapja bezárt wellness-központot - közölte a Maszol.ro hírportál.

A fürdőkomplexum bezárását június 2-án rendelték el a hatóságok azt követően, hogy a parajdi sóbánya teljesen víz alá került, a vízbetörés környékéről kitelepítették a lakosságot és forgalomkorlátozást vezettek be.

A rekreációs központ egy Facebook-bejegyzésben köszönetet mondott a parajdiaknak nyújtott támogatásért, és örömét fejezte ki amiatt, hogy a bezárást szükségessé tevő körülmények megszűntek, ismét érkezhetnek vendégek nagy számban.

A Maszol felidézte, hogy augusztus 13-án visszatérhettek lakásukba a kitelepítettek, és a hatóságok feloldották a forgalomkorlátozást is, egyedül a régi sóbánya fölötti beomlásokat, valamint a Korond-patak völgyében húzódó munkaterületet nem lehet megközelíteni.

A lap szerint a parajdi wellness-központ a sóbánya után a székelyföldi község legnagyobb számú látogatót vonzó létesítménye, amely ezer méteres mélységből származó, ma­gas ás­vány­koncentrációjú sós ter­málvízzel vár­ja a gyó­gyul­ni vá­gyó­kat. A Sószoros mellett elhelyezkedő, 1900 négyzetméteres, 7500 négyzetméteres zárt udvarral rendelkező Parajdi Wellness Központ iskolaszünet idején naponta 10 és 21 óra között tart nyitva.

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel korábban, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×