Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
324.49
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Peking, 2016. március 5.A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg katonái érkeznek a pekingi Nagy Népi Csarnokba a kínai Országos Népi Gyűlés éves ülésszakának nyitónapján, 2016. március 5-én. (MTI/EPA/Vu Hong)
Nyitókép: MTI/EPA/Vu Hong

Korrupció miatt folyik eljárás két volt védelmi miniszter ellen Kínában

A Kínai Kommunista Párt csütörtökön kizárta Vej Fong-ho és Li Sang-fu korábbi védelmi minisztereket a pártfegyelem és egyes törvények súlyos megsértése miatt..

Az állami médiában ismertetett pártjelentésből az derül ki, hogy a Li Sang-fu elleni vizsgálatok eredménye szerint a volt miniszter súlyosan megsértette a politikai és szervezeti fegyelmet, tisztségét kihasználva hatalmas pénzösszegeket fogadott el kenőpénzként, továbbá nem teljesítette a politikai felelősségét, és személyi előnyökre törekedett saját maga és mások számára.

"A párt és a hadsereg vezető kádereként Li Sang-fu elárulta eredeti küldetését, (.) elárulta a párt Központi Bizottságának és Központi Katonai Bizottságának a bizalmát, (.) és nagy kárt okozott a párt ügyének és a nemzetvédelemnek" - áll a párt indoklásában, mely szerint

Lit megfosztották nemzeti törvényhozói tagságától is.

Vej Fong-hóval kapcsolatban az ellene tavaly szeptemberben indított vizsgálatról készített jelentésben megállapították, hogy "hatalmas mennyiségű pénzt és értéktárgyakat" fogadott el, és "segített másoknak abban, hogy a személyzeti megállapodásokban helytelen előnyökhöz jussanak". Hozzátették: tettei "rendkívül súlyosak és óriási károkat okoztak".

Vej 2015 és 2017 között a Népi Felszabadító Hadsereg rakétaerejének vezetője volt. Tavaly év elején eltűnt a nyilvánosság elől, majd márciusban leváltották egy tervezett kabinetalakítás során.

Lit tavaly októberben váltották le két hónapos eltűnése után.

A két volt miniszter párttagságától való megfosztásáról a héttagú Politbüró, a kommunista párt hatalmi csúcsszerve határozott. A döntést a párt július 15. és 18. között tartandó harmadik nagygyűlésén fogják megerősíteni.

A kínai hadseregben tavaly óta átfogó korrupcióellenes tisztogatás zajlik, már tizenegy tábornokot és több légvédelmi vezetőt is eltávolítottak a nemzeti törvényhozó testületből. Hszi Csin-ping kínai elnök a múlt héten azt mondta, hogy a Népi Felszabadító Hadsereg "mélyen gyökerező" politikai problémákkal küzd, és kijelentette, hogy a korrupt tisztek "nem rejtőzhetnek el".

Címképünk illusztráció

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×