Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

Több magyar gyereket szeretne Szlovákiában a Szövetség

A családpolitika kiemelt helyet kap a Szövetség programjában, mivel nagyon rosszak Szlovákia és benne a Felvidék demográfiai mutatói, a bevándorlók befogadása pedig nem oldaná meg a helyzetet, inkább problémát okozna - erről Mózes Szabolcs, a felvidéki magyar párt, a Szövetség alelnöke beszélt az M1 aktuális csatornán.

Az alelnök elmondta, a családpolitika az első helyen áll választási programjukban az egyes szakterületek között, mert Szlovákiának katasztrofális demográfiai mutatói vannak, és nagyon rossz a mutató a felvidéki magyarság körében is.

Kevés, ha az asszimilációt megállítjuk, szükség van arra is, hogy több gyermek szülessen

- tette hozzá.

A közvetlen támogatások, mint az otthonteremtés, a gyermekgondozási segély növelése mellett a közvetett támogatások növelését is kiemelte az alelnök, így a bölcsőde- és óvodaépítéseket.

A Pozsonyból nyilatkozó Mózes Szabolcs kérdésre kifejtette: családpolitikai programjuk összeállításánál a magyarországi mintákra is építettek. "Már csak azért is, mert az elmúlt 10-13 évben egy robusztus családpolitikát láthattunk Magyarország részéről" - fogalmazott.

Mind a gyermekgondozási támogatások növelésénél, mind az otthonteremtés segítésénél inspirációs pontok voltak számukra a magyarországi intézkedések - tette hozzá.

Szlovákiában szeptember 30-án tartják az előrehozott választást, amelyen 25 párt, illetve szövetség indul. Mózes Szabolcs szerint a kampányok üzeneteiből azt lehet leszűrni, hogy más pártok számára nem fontos kérdés a családpolitika.

A Szövetség véleménye szerint ugyanakkor azért is kell azt prioritásként kezelni, mert a kedvezőtlen népesedési folyamatokra Szlovákiában nem válasz a migráció - hangsúlyozta.

"Az, hogy bevándorlókat fogadunk be, nem tudja megoldani sem közép-, sem hosszabb távon, sőt még esetleg problémát okozna" - fogalmazott.

A Szövetség alelnöke beszélt arról is, hogy saját választóik fontosnak tartják a családpolitikát, szó esik erről lakossági fórumokon, találkozókon.

A magyar kormány, illetve Magyarország nagyon komoly segítséget nyújtott az elmúlt években az óvodafejlesztésekhez - közölte Mózes Szabolcs, aki a beszélgetést úgy zárta: itt az idő arra, hogy ott legyünk a parlamentben, a szlovák kormányban és kormányzati szintről tudjuk bővíteni ezeket a támogatási formákat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×