Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.31
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Aerial view of London and the Tower Bridge, England, United Kingdom
Nyitókép: heyengel / Getty

Újabb könnyítésről döntött a brit kormány

Boris Johnson szerint most Nagy-Britannia a legnyitottabb gazdaság és a legnyitottabb társadalom egész Európában.

Hamarosan megszűnik a külföldről Angliába utazók érkezés utáni koronavírus-tesztelési kötelezettsége - közölte a brit miniszterelnök.

Boris Johnson egyelőre nem fedte fel, hogy a beutazóknak mikortól nem kell alávetniük magukat koronavírus-szűrésnek. Az időpontot Grant Shapps közlekedési miniszter jelenti majd be a londoni parlamentben.

A brit kormányfő vidéki látogatásán, újságíróknak nyilatkozva elmondta: a beutazás utáni tesztelési kötelezettség a koronavírus ellen teljes körűen beoltott utazók esetében szűnik meg.

Johnson egyértelművé tette hétfői nyilatkozatában, hogy a teljes körű oltottság ebben az esetben két beadott oltási adagot jelent.

Brit politikusok korábban már tettek utalásokat arra a lehetőségre, hogy a jövőben azok számítanának teljesen beoltottnak, akik három vakcinadózist kaptak, de hivatalosan ez még nem merült fel.

Johnson szerint

a brit kormány meg akarja mutatni, hogy Anglia nyitott az utazók előtt,

és ennek érdekében úgy módosítja a szabályozást, hogy a külföldről érkezőknek hamarosan nem lesz kötelező a beutazás utáni koronavírus-teszt.

Hozzátette: az eddigi meghozott kemény döntéseknek köszönhetően jelenleg Nagy-Britannia a legnyitottabb gazdaság és a legnyitottabb társadalom egész Európában.

A brit kormányfő szerint

továbbra is indokolt az óvatosság, de a járványügyi mutatók most már jól láthatóan javulnak.

A brit egészségügyi minisztérium járványügyi adatai azt mutatják, hogy valóban visszavonulóban van a koronavírus-járvány az Egyesült Királyságban.

A szaktárca legfrissebb kimutatása szerint a vasárnap este zárult 24 órában 74 799, az utóbbi egy hétben 641 687 koronavírus-szűrési lelet bizonyult pozitívnak országszerte.

A heti fertőződési szám több mint 116 ezerrel, 15,4 százalékkal alacsonyabb az egy héttel korábban újonnan kimutatott koronavírus-fertőződésekénél.

A naponta kiszűrt új fertőződések száma az év első hetében - mindenekelőtt a rendkívül fertőző omikron vírusvariáns gyors terjedése miatt - még rekordot döntött: január 4-én 218 724 ember szűrési leletében mutatták ki a koronavírus jelenlétét, vagyis a vasárnap este zárult 24 órában ennek alig több mint a harmada volt az újonnan azonosított koronavírus-fertőződések száma.

A jelenlegi szabályozás alapján a külföldről Angliába utazóknak az érkezés utáni második nap végéig koronavírus-gyorstesztet (lateral flow test) kell elvégeztetniük.

Ez is már jelentősen enyhített előírás a korábbi szabályokhoz képest, hiszen január első hetéig a beutazóknak indulás előtt is koronavírus-tesztet kellett végeztetniük, az érkezés után pedig PCR-szűrésnek kellett alávetniük magukat, és ennek eredményét elkülönítésben kellett megvárniuk.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×