Második hete táborozik lényegében a szabad ég alatt egy valamivel több, mint harminc fős közel-keleti menekültcsoport a lengyel és a fehérorosz határ között. A lengyel határvédelem nem engedi belépni, a fehéroroszok viszont nem engedik vissza őket. Az idő sokszor esős, az emberek napokon át élelem és minimális higiéniai lehetőségek nélkül vannak.

Az AFP értesülései szerint

legalább tizenkét menekült „komolyan beteg”, egy 52 éves asszonyról pedig az a hír járja, hogy haldoklik.

A kialakult helyzetért többnyire mindenki a fehérorosz kormányt teszi felelőssé, amelyről bizonyítottnak tekintik, hogy afrikai és közép-ázsiai menedékkérők fehéroroszországi beutazását azért segíti elő, hogy utána szervezetten a lengyel vagy a baltikumi határokra szállítsák őket, és ott mintegy átvezényeljék a csoportokat a szomszédos országok területére.

Ez, a jelenség elején, Litvánia relációjában néhány hétig működött is, (litván menekülttáborokban alig két hónap alatt több mint 4000 menedékkérő gyűlt össze). A litván példából okulva azonban a szomszédos lett és a lengyel hatóságok hamarabb léptek: katonaságot vezényeltek a határsávba, és a határvonal mentén kerítést kezdtek építeni. (Ez utóbbit egyébként idővel a litvánok is megtették.)

Az ily módon egyik oldalon sem fogadott menedékkérők csoportjai lényegében támasz nélkül maradtak két tűz között, többnyire a szabad ég alatt.

Helyzetük kapcsán felmerül, hogy

kinek lenne kötelessége humanitárius segítséget nyújtani nekik?

A fehérorosz hatóság – azon az alapon, hogy a menekültek nem hozzájuk készültek, csupán „átmentek” az ország területén – eleve elzárkózik ettől, a nemzetközi reakciókkal pedig Minszkben nem sokat törődnek.

Lengyelország esetében az első reflex – a közvéleményben is – a határok védelme volt, és ennyiből inkább társadalmi helyeslés követte, hogy Varsó 900 katonát vezényelt a határhoz, a belügyminiszter pedig arra utasította a határvédelmet, hogy minden illegális határátlépőt fordítsanak vissza Fehéroroszország felé. Ezt tetőzte be a kerítésépítés bejelentése.

A napokon át a lengyel határ mellett ellátás, higiénia és fedezék nélkül a földeken táborozó csoportok médiában közvetített látványa, a megbetegedések híre azonban

kezdi megosztani a közvéleményt.

Mind többen segítségnyújtást szorgalmaznak, egyes szervezetek élelmet, takarót próbálnak eljuttatni a kinn rekedteknek, de a határőrök nem engednek hozzáférést a két ország közötti „senki földjéhez”.

Mindez viszont már politikai feszültséget is szít, ugyanakkor még nem világos, hogy ennek hozadéka melyik pártpolitikai oldalt fogja erősíteni. A menekültekkel szembeni határozott fellépés ugyan mindig biztos politikai kártyának számított lengyel földön is – egyes elemzők szerint 2015-ben részben ezt a hullámot meglovagolva szerzett parlamenti többséget az akkori választáson Jaroslaw Kaczynski pártja és koalíciós partnere –, de egy humanitárius katasztrófa lehetősége más irányú érzelmeket és indulatokat is megmozgathat.

Erre egyébként az utóbbi napokban immár

különböző nemzetközi szervezetek is kezdtek ráerősíteni.

Lengyel és lett határokon kívül rekedt, ellátás nélkül maradt 41 iraki kurd és 32 afgán menekült nevében jogvédők panaszt tettek a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságon, amely szerdai ítéletében arra szólította fel a lengyel és a lett hatóságokat, hogy biztosítsanak „étkezést, ivóvizet, szükség szerinti öltözetet, orvosi ellátást, valamint amennyire lehetséges, „ideiglenes fedezéket” a menedékkérők számára. (Fontos árnyalat, amire a hírszolgálatok is felfigyeltek: a strasbourgi ítélet abban nem foglalt állást, hogy mely országnak kellene végleges tartózkodást biztosítania a menedéket kérők számára.)

Hasonlóképpen, mielőbbi segítségnyújtást sürget az ENSZ menekültügyi hatósága és a strasbourgi Európa Tanács menekültügyi biztosa is. Ez utóbbiak egyúttal azt is szeretnék elérni, hogy menedékkérők elutasítására csupán minden egyes kérelmező egyéni esetének elbírálása utána kerülhessen sor, nem csoportosan, minden érdemi vizsgálat nélkül.

A kialakult helyzet mindenesetre szakértők szerint annak belpolitikai kockázatát vetíti előre, hogy az emberek abban a leegyszerűsített dilemmában összegzik esetleg a választási lehetőséget, hogy

vagy határozottan és keményen védik az ország határát, vagy pedig „megnyitják Lengyelországot a menekültek előtt”

– idézte a brüsszeli EUobserver Marcin Zaborowskit, a Res Publica Nova című lengyel lap főszerkesztőjét.

Az Európai Bizottság egyelőre igyekszik a két oldal között lavírozni annyiból, hogy egyfelől kedden a testület szóvivője a Bizottság nevében ismét „határozottan elutasított” „minden olyan kísérletet”, amely politikai célok érdekében „védtelen embereket próbál eszközként használni”, utalással a fehérorosz kormány módszereire. Másfelől viszont szorgalmazták az uniós országok hatóságainál a határellenőrzés és határvédelem „rendezett” kezelését, és a menedékkérők „alapvető jogainak teljes tiszteletben tartását”.