Infostart.hu
eur:
385.26
usd:
331.94
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: YouTube/Al Jazeera

Miközben az országok a Nílus vizéért küzdenek, elkészült a Nagy Reneszánsz Gát

Készen áll a villamosenergia-termelésre a Níluson felépült Nagy Reneszánsz Gát (GERD), amely számos vízelosztási vita forrása Etiópia és szomszédai között - nyilatkozta az AFP-nek egy etióp tisztségviselő hétfőn.

"A tároló első sikeres feltöltését tavaly végezték el, a másodikat most fejezték be, amit hivatalosan ma vagy holnap jelentenek be" - hangsúlyozta a névtelenül nyilatkozó tisztviselő.

Etiópia 2020 júliusában bejelentette, hogy teljesítette a 4,9 milliárd köbméter folyóvíz tárolására kitűzött célját, és a második szakaszban eltökélt szándéka a 13,5 milliárd köbméteres vízkészlet felhalmozása.

Hamarosan üzembe helyezhetik a GERD tizenhárom turbinája közül az első kettőt, bár ennek pontos dátuma egyelőre nem ismert.

A 74 milliárd köbméter kapacitású megagát 2011 óta épült Etiópia északnyugati részén, a szudáni határ közelében a Kék-Níluson, amely Szudán fővárosában, Kartúmban ömlik a Fehér-Nílusba, ahonnan a két folyó egyesülve folytatja útját.

Az eredeti terv szerint 6500 megawatt villamosenergia-termelési kapacitású vízi erőmű tényleges teljesítményét végül ötezer megawattra kellett módosítani, de így is Afrika egyik legnagyobb vízerőmű-gátja lett.

A megaprojekt elindítása óta a GERD, amelyet az etióp kormányzat nélkülözhetetlennek tart energetikai infrastruktúrájának fejlesztéséhez, viszály forrásává vált Etiópia, illetve Szudán és Egyiptom között, mivel a két utóbbi ország a Nílus vízkészleteitől függ.

Az Afrikai Unió (AU) égisze alatt megkezdett tárgyalások nem vezettek eredményre az érintett országok között, és nem sikerült aláírni a gát víztározójának feltöltését és a működését szabályozó háromoldalú megállapodást.

Kairó és Kartúm korábban arra kérte Addisz-Abebát, hogy függessze fel a víztározó feltöltését a megállapodás megkötéséig.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa július 8-án vette napirendre a kérdést, hogy a megállapodásról tárgyaljon, de Etiópia diplomáciai úton elutasította a kezdeményezést, megjegyezve: "sajnálatosnak tartja, hogy a tárgyalások előre haladása lelassult, és a kérdés átpolitizálódott".

Egyiptom egy 1929-es szerződés alapján jogot formál a Nílusra, ami Kairónak vétójogot ad minden, a folyón megkezdett építési projekttel kapcsolatban. Egy másik, 1959-es szerződés pedig 66 százalékra emelte Egyiptom részesedését a Nílus vizeiből, Szudánét pedig 22 százalékra, legalábbis Kairó szerint.

Mivel Etiópia nem részes fél ezekben a szerződésekben, ezért Addisz-Abeba azt állítja: nem kötik a fenti egyezmények rendelkezései.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×