eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
A Huawei kínai távközlési vállalat logója a Hannoveri Vásáron 2019. április 1-jén. Ebben az évben Svédország az április 5-ig tartó vásár díszvendége.
Nyitókép: MTI/EPA/Jens Schlüter

Huawei-érintettségű lehallgatási ügyről ír a holland sajtó

A Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat segítségével a kínai kormány lehallgathatta a KPN Telecom NV holland távközlési vállalat ügyfeleit, közöttük a holland kormány több tagját – közölte a holland sajtó a KPN által tíz éve készített, nemrégiben kiszivárgott, titkosított jelentésére hivatkozva.

A beszámolók szerint a holland távközlési vállalat belebukhat abba, hogy a 2010-ben készített, titkosított jelentését nem hozta nyilvánosságra, a dokumentum szerint ugyanis a Huawei munkatársai, mind a KPN épületein belül, mind pedig Kínából "illetéktelenül, ellenőrizetlenül és korlátlanul" lehallgathatták az hágai központú cég és Telfort nevű leányvállalata által kiosztott mobilszámokat.

A lehallgatások akkor történhettek, amikor a KPN 2009 folyamán a Huawei technológiáját használta. Ekkor a holland cég hágai központjában hat kínai alkalmazott dolgozott.

A távközlési szolgáltató még abban az évben ellenőrzést kért a Huaweihez kapcsolódó esetleges kockázatok megállapítására, miután

a holland titkosszolgálat (AIVD) már többször figyelmeztette a vállalatot az esetleges kínai kémkedési tevékenység lehetőségére.

Hogy a lehallgatások megtörténtek-e, s ha igen, milyen gyakran, a jelentésből nem derül ki - írták. Az világos viszont, hogy a Huawei rendszere lehallgathatta a holland kormány tagjainak, köztük Jan Peter Balkenende korábbi miniszterelnök telefonját, valamint az országban élő kínai emigránsok beszélgetései mellett tudomást szerezhetett arról is, hogy a kiknek a telefonját figyeli, vagy hallgatja le a holland rendőrség, vagy az ország titkosszolgálata.

A jelentésből kiderült az is, hogy a dokumentum alapján a KPN még 2010-ben úgy döntött, nem szervezi ki mobil törzshálózatának teljes karbantartását, a biztonsági kockázatok elkerülése érdekében pedig fejlesztéseket hajt végre.

A KPN friss közleménye szerint nincs arra utaló jel, hogy a kínai vállalat bárkit lehallgatott volna, vagy ellopta volna ügyfeleinek adatait.

Ha a cég ilyen esetről tudomást szerzet volna, haladéktalanul tájékoztatta volna az illetékes hatóságokat és az ügyfeleket - írták. Hozzátették: a Huawei alkalmazottai nem rendelkeztek hozzáféréssel a KPN kulcsfontosságú hálózatához és adataihoz, a kínai vállalat mindenkor a KPN engedélye szerint működött a hágai központban. Ez vonatkozott mind a Huawei, mind pedig a KPN által a tevékenységének támogatására alkalmazott alvállalkozókra is.

A Huawei válaszában kiemelte: soha nem járt el rosszindulatúan, sosem élt vissza a helyzetével Hollandiában.

A De Volksrant című helyi napilap 2019-ben arról írt, hogy "titkos hátsó ajtóval" rendelkezhet a kínai Huawei a KPN hálózatában, amelyen keresztül hozzáférhet a felhasználók adataihoz. A cikk szerint a holland titkosszolgálat is vizsgálatot folytatott az ügyben, egyebek mellett azt próbálták megállapítani, hogy a biztonsági rések lehetővé tették-e a kémkedést a pekingi kormány számára.

A kínai óriáscég meglepetésének adott hangot a sajtóhírrel kapcsolatban, és azt közölték, hogy a vállalat világszerte a helyi törvények betartásával működik, zárva tartják az ajtót a hálózatukat olyan tevékenységekre felhasználni próbáló kormányok és mások előtt, amelyek sértenék a kiberbizonságot.

Címlapról ajánljuk
Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

„Curiosity killed the cat”, avagy a Kíváncsiság ölte meg a macskát – tartja az angol mondás. Amikor a karácsonyfáról és macskákról van szó, persze nem kell ilyen drámai kimenetelre számítani, de néhány óvintézkedés segíthet elkerülni, hogy ledőljön a fa.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×