Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
315.8
bux:
152460.58
2026. szeptember 22. kedd Móric

Ősszel indul a hadiipari gyár építése Kaposváron

A vállalat a tervek szerint évente legalább száz katonai járművet készít el az új beruházás eredményeként.

Idén ősszel kezdődik a Rheinmetall Hungary Zrt. hadiipari gyárának építése Kaposváron - mondta a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a somogyi megyeszékhelyen.

Maróth Gáspár sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a magyar állam és egy német vállalkozás által létrehozott vállalat a tervek szerint évente legalább száz katonai járművet készít el az új beruházás eredményeként.

Kitért arra: a várhatóan egy év múlva induló termelés során harcászati, rádiotechnikai, elektronikai eszközökkel szerelnek fel Törökországban készült járműveket, később e jármű fő elemeit is Magyarországon gyártanák.

Ezzel párhuzamosan kutatásfejlesztési program kezdődik a NATO-n belül a jövő technikájának számító járművek előállítására - mondta Maróth Gáspár, hozzátéve, 3 év múlva már az utóbbi jelenti a gyártás fő profilját.

Megjegyezte, hogy a beruházás helyszínének kiválasztásakor katonai múltjának és a városvezetés, helyi parlamenti képviselők támogatásának köszönhetően döntöttek Kaposvár mellett.

"Ők biztosítják azt a gyorsaságot, amit ma a hadiipar, a versenyhelyzetnek leginkább kitett iparág megkövetel" - jelentette ki. Hozzáfűzte: csak azokkal a városokkal tudnak együtt dolgozni, ahonnan maximális támogatást kapnak.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, hogy a Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által idén januárban bejelentett

fejlesztés "a tárgyalásoktól függően" 30-50 milliárd forintos lesz, a gyár induláskor 300 embernek ad munkát.

A városvezetés célja Kaposvár újraiparosítása, a teljes foglalkoztatottság elérése, a munkabérek emelése - fogalmazott a településvezető.

Hangsúlyozta, hogy utóbbi csak akkor érhető el, ha magas hozzáadott értékű termékek gyártói települnek a városba, amelyek "fölfelé húzzák" a fizetéseket. Úgy vélte, a hadiipari cégek ezek közé tartoznak.

Gelencsér Attila, Kaposvár és térsége fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a munkanélküliség jelentősen csökkent, a munkabérek nőttek Kaposváron az elmúlt években az önkormányzat és a kormány munkájának, és az itt élők szorgalmának köszönhetően.

Megfogalmazása szerint a hadiipari fejlesztés egy újabb mérföldkő, a város gazdasága ezzel a projekttel "a világ tetejére ugrik", mert "a világ legmodernebb technológiája" érkezik Kaposvárra.

A politikus megjegyezte, hogy a somogyi megyeszékhelyet az M7-es sztrádával összekötő R67-es gyorsforgalmi út megépítésével, valamint az M9-es várható megvalósításával nőtt a befektetők érdeklődése Kaposvár iránt.

A város ipari parkjai megteltek, Kaposvár a Rheinmetall beruházásához szükséges 20 hektárnyi területet egy új ipari park kialakításával tudja biztosítani - mondta el Gelencsér Attila.

Jelezte, 170 hektárnyi új ipari területre nyújtottak be igényt a kormánynak, amely támogatta azt.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Az Alkotmánybíróság hétfői, egyhangú döntése szerint az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. A döntés következményeiről, a kormánnyal jelenleg zajló tárgyalásokról és a budapesti olimpia esélyeiről is beszélt Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádióban.

Leszavazta a Tisza-frakció a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra

Magyar Péter miniszterelnök már hétfőn utalást tett arra, hogy nem biztos a frakció támogatásában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×