eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Ismét megugrott a halottak száma Olaszországban

Az aktív fertőzöttek száma csökkent.

Egy nap alatt 262-vel emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelem csütörtök esti adatai szerint, és elérte a 31 368-at. A gócpont Lombardiában ismét megugrott az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek száma is.

A 24 óra alatt bejelentett halálos áldozatok száma nőtt az egy nappal korábbi 195-höz és az azt megelőző 172-höz képest is. Ismét jóval kétszáz fölé emelkedett, miután majdnem másfél hónap után május 9-én először süllyedt 200 alá.

Az aktív fertőzöttek száma 2017-tel csökkent a korábbi több mint 2800 után, és elérte a 76 440-et. A betegekből valamivel több mint 11 ezren vannak még kórházban, 855-re csökkent az intenzív osztályokon kezeltek száma.

A gyógyultak száma túllépte a 115 ezret.

A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 223 096-ot.

Lombardiában 522-vel emelkedett a kiszűrt fertőzöttek száma a korábbi 394-hez képest. A halottak száma 111-gyel emelkedett az egy nappal ezelőtti 69 után. Milánó területén egy nap alatt 169 fertőzöttet diagnosztizáltak a korábbi 105-höz képest, Brescia városában 106-ot a szerdai 94-hez képest. Lombardiában egy nap alatt 14 ezer vírustesztet végeztek el, huszonnégy órával korábban pedig 10 ezret.

A kormány, az egészségügyi hatóságok és a tartományok vezetőinek hétfőig kell dönteniük arról, mely térségek állnak készen a május 18-i újraindulásra, vagyis a kereskedelem és vendéglátás teljes megnyitására, és hol szükséges lassabban enyhíteni az óvintézkedéseket. Olaszországban május 4-től indították újra a termelést, fokozatosan majdnem négymillió dolgozó tér vissza munkahelyére, de az azóta eltelt tíz napban a járványgörbe nem mutatott jelentős változást.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×