Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
325.75
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Strasbourg, 2018. szeptember 12.Az Európai Parlament képviselői szavaznak a Sargentini-jelentésről a parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 12-én. A képviselők a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el. (MTI/EPA/Patrick Seeger)
Nyitókép: Patrick Seeger

Nem az elnökválasztással kezdődik az Európai Parlament 9. ciklusa

Ma kezdődik az Európai Parlament háromnapos alakuló ülése. A tanácskozáson választják meg a testület új elnökét, alelnökeit, valamint a képviselőket érintő adminisztratív és pénzügyekért felelős questorokat.

Az új ciklus mindig a választást követő hónap első keddjén kezdődik. Nem hivatalosan sor kerül egy ünnepélyes zászlófelvonásra Strasbourgban, majd délelőtt zajlik az első ülésszak. Itt jelölik ki például azokat a szavazatszámlálókat, akik az Európai Parlament elnökének megválasztásakor dolgoznak majd.

Az egyes, politikai csoportoknak hétfőig kellett benyújtaniuk a jelenlegi EP-elnöknek a bejegyzési kérelmüket, így július 2-án válik nyilvánossá az is, hogy politikai csoportok lesznek az új Európai Parlamentben - mondta Szontagh Andrásné, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának sajtóattaséja.

A képviselők kedden nyújtják be az Európai Parlament elnökére adott javaslatukat, és az elnök személyéről szerda reggel fognak szavazni. Ezután, már az új elnök vezetésével választják meg a 14 alelnököt, valamint az öt pénzügyi koordinátort (questorokat).

Az EP alakuló ülésén, amely július 4-ig tart, még megállapítják az egyes szakbizottságok taglétszámát. Maguk a bizottságok már nem a plenáris ülésen, hanem az azt követő néhány hétben alakulnak meg, megtartják az első ülésüket. A tagok személyéről nem szavaznak, csak kijelölik a tagokat és ezt nyilvánosságra hozzák.

Az Európai Parlament július 15-én kezdődő második plenáris ülésén szavazhat először az Európai Bizottság (EB) elnökének személyéről,

ha addigra lesz az Európai Tanácsban ülésező állam- és kormányfők által megnevezett elnökjelölt. Ha megállapodnak és megszavazzák az EB új elnökét, utána javaslatot tesznek az egyes európai biztosok személyére. Az Európai Parlament új szakbizottságai meghallgatják ezeket a biztosjelölteket - erre már ősszel fog sor kerülni -, majd a megszavazásuk után feláll az új Európai Bizottság, élén az új elnökkel, és átveszi a mostanitól a feladatköröket.

Az Európai Parlament következő ciklusára számos jogszabályalkotási folyamat "nyúlik át".

  • Vannak olyan jogszabályok, amelyek úgy maradtak nyitva, hogy a plenáris ülésen már szavaztak róluk - ezek tárgyalásával kezd majd az EP.
  • Más jogszabályokat azonban még csak a szakbizottságok készítettek elő - ezekről az Elnökök Értekezletének kell majd eldöntenie, hogy továbbviszi-e az új EP.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×