Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Ferenc pápa a vízkereszt ünnepe alkalmából tartott szentmisén a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2019. január 6-án. A vízkereszt a nyugati keresztény egyház számára a karácsonyi ünnepkör zárónapját jelenti, míg az ortodox keresztények vízkeresztkor ünneplik Jézus Krisztus születését.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Ferenc pápa elmondta, szerinte milyen a jó politikus

A katolikus egyházfő a Vatikánban akkreditált diplomatákhoz intézett hétfői beszédében korunk egyik csapásának nevezte a papok által elkövetett szexuális visszaéléseket.

Ferenc pápa kijelentette, a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélés a leggyalázatosabb bűncselekmény, amely gyógyíthatatlan sebet ejt az áldozatokon. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy

a Szentszék és az egyház egésze elkötelezi magát a pedofília elleni harcra és a megelőzésre, valamint az esetek eltitkolásának felszámolására,

"fényt derítve az igazságra az egyházi személyeket érintő ügyekkel kapcsolatban és igazságot szolgáltatva a szexuális erőszakot elszenvedett kiskorúaknak, amit a hatalommal való visszaélés is súlyosbít". A pápa emlékeztetett, hogy püspöki tanácskozást hívott össze a kiskorúak védelméről februárra a Vatikánba.

Ferenc pápa a Vatikánban akkreditált diplomatákhoz intézett olasz nyelvű, hosszú beszédében a nemzetek közötti multilaterális párbeszédet szorgalmazta. Megjegyezte, hogy a nemzetközi szervezeteket gyakran hatalmi és érdekcsoportok irányítják, amelyek "ideológiai gyarmatosítással" nem tartják tiszteletben a népek méltóságát és érzékenységét. Ezzel egy időben az államok egyre inkább kizárólagos nemzeti érdekeiket tartják szem előtt. Mindez az egyházfő szerint a politika hitelvesztéséhez, a gyengébb országok peremre szorításához vezet.

"A politikának messzelátónak kell lennie (..). A jó politikusnak nem teret kell foglalnia, hanem folyamatokat kell elindítania"

- jelentette ki a katolikus egyházfő, aki békét sürgetett Ukrajnában, politikai megoldást Szíriában, valamint Venezuelában és Afrika több államában.

A pápa a szegénység, az erőszak, az üldözés, a természeti csapások elől menekülők támogatását, integrációját és esetleges hazatérésének elősegítését szorgalmazta. Viszonyítási pontnak az ENSZ globális migrációs csomagját nevezte. A Vatikánvárosi Állam tavalyi tevékenységei közül a Kínával aláírt megállapodást emelte ki a katolikus egyházfő, és kitért arra, hogy az idén Marokkóba és az Egyesült Arab Emírségekbe is ellátogat, és arról is említést tett, hogy az idén lesz 30 éve a berlini fal lebontásának.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×