Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Madagaszkáron keresik a hozzátartozók a lezuhant maláj gép roncsait

Madagaszkárra utaznak a két és fél évvel ezelőtt rejtélyes körülmények között eltűnt malajziai repülőgép utasainak hozzátartozói, hogy a roncsok után kutassanak és fényt derítsenek a katasztrófa okaira - jelentette be hétfőn a családtagokat tömörítő Voice 370 nevű csoport.

A szervezet közleménye szerint négy malajziai, két kínai és egy francia hozzátartozó indul útnak decemberben az afrikai szigetországba, ahol korábban már előkerültek feltehetőleg az eltűnt utasszállítóhoz tartozó darabok. A hétfős csapat december 3-tól 11-ig tartózkodik Madagaszkáron, és megpróbálja majd a helyieket rábírni arra, hogy vegyenek részt ők is a roncsok felkutatásában.

A Voice 370 gyakran rója fel a hatóságoknak a gép utáni keresési műveletek összehangolásának hiányát az Indiai-óceán nyugati részén, illetve Afrika keleti partjai mentén. Bár kerültek elő roncsdarabok, azt továbbra is homály fedi, mi történhetett a géppel. Egy november elején Ausztráliában közzétett jelentésből az derült ki, hogy az utasszállító magassága meredeken és egyre növekvő mértékben csökkent az eltűnés előtt.

"Az eddig talált rendkívül fontos leletek ellenére egyik felelős fél sem képes módszeres és szervezett keresést végezni" - panaszkodott a Voice 370 a kutatási műveletekre utalva, amelyekben Ausztrália, Kína és Malajzia vesz részt. A három ország 146 ezer négyzetkilométeres területen folytatja a roncsok keresését, amelynek költsége 160 millió dollár (csaknem 47 milliárd forint) és jelenleg is tart. "A jelenlegi helyzetben pedig nem maradt más választásuk a hozzátartozóknak, mint hogy kézbe vegyék a dolgot, és maguk találjanak választ és megoldást a rejtélyre" - magyarázta közleményében a Voice 370 nevű csoport.

A Malaysia Airlines maláj légitársaság MH370-es, Pekingbe tartó járata 2014. március 8-án tűnt el 239 emberrel a fedélzetén röviddel az után, hogy felszállt Kuala Lumpurban.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×