A francia fővárosban hétfőn kezdődő, két héten át tartó ENSZ-klímacsúcs célja, hogy az országok most először globális klímavédelmi egyezményt írjanak alá. Az egyezmény a 2020-ban lejáró kiotói megállapodást váltaná fel.

Az egyik legfontosabb téma a felmelegedés mértékének maximalizálása. A kis szigetállamok, melyeket leginkább fenyeget a tengerszint emelkedése, új kötelezettségvállalási alap megteremtését akarják. Elképzelésük szerint a Föld hőmérséklete 2100-ig nem emelkedhet 1,5 Celsius-foknál többel az iparosodás előtti időszakhoz képest. Ez elég nagyravágyó cél lenne, hiszen a 2009-es koppenhágai klímakonferencián a résztvevők még csupán "tudomásul vették", hogy a Föld hőmérséklete legfeljebb két Celsius-fokkal emelkedhet.

Ha az országok az üvegházhatású gázok kibocsátását olyan nagy mértékben csökkentik is, mint ahogyan az a konferencia előtt bejelentett nemzeti klímacéljaikban szerepel, az ENSZ adatai szerint a bolygó főmérséklete akkor is 2,7 Celsius-fokkal emelkedik. Az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (UNEP) pedig egy 3-3,5 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedést vesz alapul. A Föld 1850 óta már 0,8 Celsius-fokot melegedett.

A konferencia egyik legvitásabb kérdése a terhek eloszlása lehet. Történelmi szempontból nézve ugyanis elsősorban az ipari államok pumpálták a legtöbb, légkört károsító gázt a levegőbe, de egy ideje már a gyorsan fejlődő országok - India és Kína - is jelentős szerepet játszanak a hőmérséklet emelkedésében. Ezek a nemzetek azonban arra hivatkoznak, hogy nekik is jogukban áll felzárkózni a gazdag országokhoz.

Tárgyalni kell azt a kérdést is, hogy vajon a világ gazdaságának az évszázad végéig széndioxid-kibocsátás nélkül kell-e teljesítenie, mint ahogyan azt a G7-országok javasolják, vagy a kibocsátás maximális mértékének elérése után kellene csökkenteni azt.

A konferencián résztvevő 195 ország mindegyike megfogalmazza saját, nemzeti klímacéljait. A párizsi csúcs célja, hogy a jövőben ezek a nemzetek rendszeresen és alaposan beszámoljanak a kibocsátásuk mértékéről és idomuljanak a globális célokhoz.

A terhek eloszlása mellett a finanszírozás kérdése lehet az egyik legvitásabb kérdés. Sok szegényebb ország nagyratörő klímacélokat tűzött ki, ugyanakkor jelezték, hogy megvalósításukhoz az ipari országok anyagi támogatására van szükségük.

Az ipari országok évekkel ezelőtt megígérték, hogy 2020-tól a fejlődő országok évente 100 milliárd dollárt kapnak, amivel az a szándékuk, hogy segítsék a megújuló energiák kialakítását és a hőmérséklet-emelkedéssel járó következmények kezelését. Az összeg még nincs meg, és az országok arról is vitáznak, pontosan mi tartozik a finanszírozott ügyek közé. Az ipari országok ráadásul ragaszkodnak ahhoz, hogy a pénz állami és privát befektetések elegye legyen, miközben egy sor fejlődő ország szerint a teljes összegnek állami pénzből kell származnia.

A kötelezettség kérdéséről szóló vita már november elején elkezdődött, amikor John Kerry amerikai külügyminiszter a Financial Timesnak adott interjújában elmondta, az Egyesült Államok nem ír alá olyan jogi kötelezettséggel járó klímaegyezményt, mint amilyen az 1997-es Kiotói egyezmény volt. Franciaország szerint ugyanakkor az egyezménynek kötelező érvényűnek kell lennie.