eur:
393.59
usd:
364.74
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Együttműködésre utasította főpapjait Ferenc pápa

Ferenc pápa csütörtökön levélben arra utasította püspökeit és többi főpapját, hogy működjenek együtt azzal a pápai bizottsággal, amelynek feladata elejét venni gyermekek szexuális zaklatásának és bántalmazásának.

A bizottság pénteken ül össze először teljes létszámban.

A pápa levelében úgy fogalmazott: a bizottság fontos új módja annak, hogy ösztökélje az egyházat minden szükséges lépés megtételére, amely biztosítja gyermekek védelmét.

"Semmiféle aggodalom nem lehet előbbre való, köztük a botrányok elkerülésének vágya sem, mivel egyáltalán nincs helye a papi pályán olyannak, aki kiskorúaknak árt. A családoknak tudniuk kell, hogy az egyház mindent megtesz gyermekeik védelmében" - fogalmazott Ferenc pápa.

A bizottság létrehozását még 2013 decemberében jelentette be a katolikus egyházfő. A testület tavaly decemberre állt össze és egészült ki 17 tagúra. Papokon kívül világiak is részt vesznek benne, nyolc tagja pedig nő. A bizottságban ketten is vannak olyanok, akiket gyerekként szexuálisan zaklattak, vagy bántalmaztak papok. Az egyik áldozat egy ír nő, Marie Collins, a másik egy brit férfi, Peter Saunders.

Collins a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta, a bizottság tagjai kérték a pápát a püspököket együttműködésre utasító levél megírására, mivel többen közülük attól tartanak, hogy a főpapok akadályoznák a testület munkáját.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×