Infostart.hu
eur:
364.12
usd:
325.2
bux:
144021.2
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Két teherhajó ütközött az olasz Ravenna kikötőjénél

A feltételezések szerint a rossz idő okozta egy török és egy Belize-i felségjelzésű teherhajó összeütközését vasárnap az Adriai-tenger olasz partjainál. Öt ember élte túl a balesetet, ketten életüket veszítették, további négy társukat keresik. A viharos tengeren hányódik a görög partoknál kigyulladt olasz komphajó is. Az utasok mentésében olasz hadihajók is részt vesznek.

Ravenna kikötőjének bejáratától három mérföldre hajtott egymásnak a két hajó. Az egyik a kikötőből távozott, a másik érkezőben volt. A hatóságok szerint a balesetet a sűrű köd okozhatta, de nem zárják ki azt sem, hogy az egyik teherszállító hajó műszaki meghibásodás miatt hajtott neki a másiknak.

A 87 méter hosszú török teherhajó az ütközés következtében elsüllyedt. A hajónak már csak egy része látszik ki a tengerből. A másik, 97 méteres vízi jármű a közép-amerikai Belize lobogója alatt hajózott. Utóbbi nem szenvedett károkat a balesetben.

A török hajón utazó 11 személy a süllyedő hajótestbe kapaszkodott. A ravennai kikötő-kapitányságnak, az olasz tűzoltóságnak és rendőrségnek a helyszínre siető egységei hat embert tudtak kimenteni, mindannyian török állampolgárok. Egyikük a kórházba szállítás közben meghalt, később egy másikat már halottan emeltek ki a tengerből. További négy embert keresnek, a mentést azonban megnehezíti a viharos tenger. Fabrizio Matteucci Ravenna polgármestere közölte, hogy a teherhajók nem szállítottak káros vagy mérgező anyagot, ezért nem kell a tenger szennyezésétől tartani.

Az Adriai-tengeren egyre rosszabb időjárási viszonyok megnehezítik a mentést a görök partoknál kigyulladt olasz komphajón is, amely irányíthatatlanná vált és jelenleg Albánia partjai felé sodorják a hullámok.

A Norman Atlantic nevű komphajó a görögországi Patrasz kikötőjéből indult és vasárnap délután kellett volna az olasz Anconába megérkeznie. Othonoi görög szigettől mintegy 60 kilométerre északnyugatra adott le vészjelzést. A hajón levő 466 emberből (411 utassal és 55 főnyi személyzettel) eddig mintegy kétszázat tudtak kimenteni. Az utasok első csoportjai mentőcsónakkal hagyták el a hajót. A többieknek a helyszínre sietett görög és olasz mentőegységek igyekeznek segíteni. Az olasz tengerészet helikopterei és több hajója megközelítette az égő komphajót, az utasok mentésében részt vesz egy közeli olasz kereskedelmi hajó is. Brindisi kikötőjéből elindult a 133 méteres San Giorgio olasz hadihajó is.

A Norman Atlanticon 45 olasz utazott. A kimentett olasz utasok egy csoportját, közöttük több csuromvizes gyereket és egy gyermekét váró nőt a dél-olasz Pugliába szállították. Kihűlés miatt kórházban ápolják őket. Az olasz kormány bejelentése szerint Matteo Renzi olasz és Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök folyamatos kapcsolatban áll egymással a mentési munka egyeztetésére.

A tűz oka egyelőre ismeretlen. Annyit tudni, hogy a rakodótérben keletkezett. Mintegy 222 jármű van a hajó gyomrában. Értesülések szerint 15 teherautó olajat szállított. A lángok olyan hevesen terjednek, hogy a hajó tűzvédelmi ajtajai sem képesek már ellenállni, minden megolvadt a raktérben.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×