Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Megválasztották Egyiptom történetének első női pártvezetőjét

Először áll nő egyiptomi politikai párt élén Hála Sukrallah személyében, aki pénteken vette át a liberális Dusztúr (Alkotmány) párt vezetését.

Sukrallahot egy több mint féléves átmeneti és viszontagságos időszak után választották a Dusztúr élére: a 189 voksoló közül 108-an őt támogatták - jelentette az egyiptomi internetes sajtó. A pénteki szavazás kimenetele szimbolikus jelentőségű, nem csak azért, mert a frissen kinevezett pártvezető az egyiptomi politikában erősen alulreprezentált nők számára nyújthat fontos morális támaszt, hanem azért is, mert a társadalom mintegy tíz százalékát alkotó kopt keresztény kisebbség tagja.

Az 1954-es születésű politikus egyben a Fejlődéstámogató Központ nevű tanácsadó cég igazgatója is, amely civilszervezetek számára nyújt stratégiai segítséget. Sukrallah a szavazásból Gamíla Iszmáíl tévébemondóval és Hosszám Abdel-Gafar orvossal szemben került ki győztesként.

A július óta tartó átmeneti állapotot megelőzően a Dusztúr élén a Nobel-békedíjas Mohamed el-Baradei állt, aki 2009 novemberéig a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója volt. Baradei visszalépett pártelnöki tisztségéből, amikor az iszlamista Mohamed Murszi exelnök tavaly július 3-i megbuktatását követően kinevezték őt Adli Manszúr államfő helyettesének.

Nem sokkal később visszalépett alelnöki tisztségéből a kairói Rábaa al-Adawíja mecset előtti augusztusi tömeges tüntetés erőszakos feloszlatása miatt, amelyben több száz iszlamista demonstráló lelte halálát.

A Dusztúrt Baradei lemondása erősen megosztotta, és sokan kiléptek a pártból. Ugyancsak sokan visszavonultak, miután a párttagokat a kormány erős nyomás alá helyezte, amiért Baradei a biztonsági erők vehemens fellépését bírálta az ellenzéki tüntetőkkel szemben.

A 2011-ben Baradei által alapított párt számtalan fiatal szekuláris forradalmár számára nyújtott politikai menedéket. A nemzetközi tiszteletnek örvendő politikus a Twitter közösségi oldalán pénteken megjelent üzenetében arra szólította fel őket, egyesült erővel álljanak helyt a "tudatlansággal, szélsőségességgel és elnyomással" szemben.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×