Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
315.89
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Cipruson jó szomszédok a magyarok és a szlovákok

Rossz választásnak minősíti az Új Szó című pozsonyi magyar napilap, hogy a jó szomszédság és megértés díját az idén a ciprusi magyar-szlovák katonai egység, illetve a tátrai Hegyimentő Szolgálatnak ítélték oda.

Az újság szerint a díj odaítélése vegyes véleményeket váltott ki Szlovákiában. Petőcz Kálmán, a somorjai Fórum Intézet munkatársa szerint diplomatikus döntés született. A volt diplomata úgy véli, olyan jelölteket kerestek, akik "nem keltenek semmiféle ellenérzést a másik félben", és ez a jelenlegi helyzetben meglehetősen bonyolult dolog.

"A ciprusi kontingensnek nem az a célja, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokat építse, hanem hogy a ciprusi megbékélést elősegítse" - fejtette ki Petőcz a lapnak nyilatkozva. Szerinte a hegyi mentők és a békefenntartók is díjat érdemelnének, csak nem ezt. "Ez azt igazolja, hogy valóban komoly, megoldatlan problémák terhelik a szlovák-magyar kapcsolatokat, mert nem lehet olyan személyiséget találni, akinek kitüntetésében a két fél megegyezne" - mutatott rá a politológus.

"A szerencsétlenül járt hegyi turista nemzetisége, állampolgársága számít. Legalábbis ezt üzente a szlovák és a magyar külügyminiszter a közvéleménynek azzal, hogy a magas-tátrai Hegyimentő Szolgálatnak adta a magyar-szlovák Jó szomszédság és megértés elnevezésű közös külügyminiszteri díjat" - írja kommentárjában a lap.

Molnár Norbert, a szerző leszögezi: félreértés ne essék, kalapot kell emelni a mentők tevékenysége előtt. "A hegyi mentők most azért kaptak kitüntetést a két külügyminisztertől, mert megmentettek három magyarországi hegymászót, akit maga alá temetett a lavina. Ez akár rendkívül hízelgő is lehetne, de egyben lealacsonyító is, hiszen feltételezi, hogy ha hivatásából kifolyólag egy szlovák megsegít egy magyart, már kitüntetést érdemel, márpedig ez a hegyi mentőkkel szemben minimum gonoszság" - vélekedik a szerző.

Címlapról ajánljuk

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott lángra a finomító. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×