Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
323.61
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Kína nem úgy táncol, ahogy az EU fütyül

Kína a Nankingban tartott 12. Kína-EU csúcson hétfőn elhárította az újabb európai nyomást arra vonatkozóan, hogy hagyja erősödni valutáját, miközben megígérte, hogy mindent megtesz a közelgő koppenhágai klímakonferencia sikeréért.

A kínai nemzeti valuta árfolyamának kérdésében Pekingre nehezedő nyomás nem igazságos - vélte Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő José Manuel Durao Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével és Fredrik Reinfeldttel, az EU jelenlegi elnökségét adó Svédország miniszterelnökével folytatott megbeszéléseit követő tájékoztatóján. Ugyanakkor megerősítette, hogy az ország fokozatosan megteszi a maga lépéseit, de egyelőre a jüan stabilitásának megőrzésében érdekelt. A válságban megtapasztaltak is azt igazolják, hogy a világ is ebben érdekelt - mondta Ven.

Most egyes országok egyrészt szeretnék a jüant felértékeltetni, másrészről kereskedelmi protekcionista intézkedéseket hoznak Kína ellen - jegyezte meg a kínai kormányfő és később kifejezte reményét, hogy az EU enyhít a csúcstechnológiai exportot érintő korlátozásain.

A globális éghajlatváltozás kapcsán a miniszterelnök ismét leszögezte, hogy a károsanyag-kibocsátás visszafogásának tekintetében a fejlett országoknak kell elől járniuk, miközben anyagi támogatást kell biztosítaniuk a fejlődőknek, el kell látniuk modern technológiával a szegényebbeket. Egyben megerősítette Kína 2020-ra tett önkéntes vállalását a széndioxid kibocsátás csökkentésére.

"Mindenki megteszi a maga kötelezettségvállalását" - mondta José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke Nankingban (Nanjing) - "majd meglátjuk a végén, hogy ezek a vállalások együttesen elegendőek lesznek-e ahhoz a minimumhoz, amit - a tudomány állása szerint - teljesítenünk kell. Egyelőre még nem tartunk ott" - jegyezte meg Barroso, aki sajtójelentések szerint kitért arra is, hogy az Európai Unió és Kína között vannak kérdések, amelyekben nincs egyetértés, de ugyanakkor a közös érdekek nem kérdőjelezhetők meg.

A csúcsértekezlet öt együttműködési megállapodás aláírásával zárult. A megállapodások között szerepel tudományos és technológiai együttműködés, a közel kibocsátásmentes széntechnológia EU-Kína projekt második szakaszának elindítása, keretmegállapodás az építőipari energiahatékonyság és minőség területén, a kínai kereskedelem és befektetés fenntartható fejlesztését támogató rendszer és a hatékonyabb környezetvédelmi irányítás programja.

A dokumentumok ünnepélyes aláírásán jelen volt Ven Csia-pao, José Manuel Durao Barroso és Fredrik Reinfeldt.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×