Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Obama beiktatása 43 millió dollárba került

Az Egyesült Államok első afroamerikai elnökének, Barack Obamának a beiktatása 43 millió dollárba (8,8 milliárd forint) került - közölte a főváros. A szövetségi kormány teljes egészében fedezte Washington D.C.-nek a január 20-i eseménnyel kapcsolatos kiadásait.

Adrian M. Fenty polgármester elmondta, hogy ez volt a legnagyobb szabású rendezvény, amelynek az amerikai főváros valaha is otthont adott. A beiktatási ünnepség kétmillió embert vonzott Washingtonba.

A 43 millió dollár csaknem a két és félszerese annak az összegnek - 17,5 millió dollárnak -, amelyet George Bush elnök második, 2005-ös beiktatására költöttek. Akkor több mint hatmillió dollárt a főváros maga fizetett ki a rendőri biztosításra és egyéb szolgáltatásokra.

Január 16. és 21. között összesen 240, a beiktatással kapcsolatos eseményt rendeztek Washingtonban. A beiktatási beszéd helyszínéről, a National Mall sétányról, illetve a parádé útvonala mellől 500 vészhívást kaptak a hatóságok. Több mint kétszáz embert szállítottak kórházba rosszullét vagy könnyebb sérülés miatt, az ünnepséghez kapcsolódóan haláleset azonban nem történt, és senkit nem vettek őrizetbe.

A főváros közleménye szerint a január 20-i ceremónia biztonságos megrendezésében - a részvevőkkel való kommunikálásban a beiktatás előtt és alatt - fontos szerepe volt annak, hogy a hatóságok éltek az olyan, részben mobiltelefonon is elérhető internetes közösségi oldalak, mint a Facebook és a Twitter adta lehetőségekkel.

Kisebb fennakadások azonban előfordultak. A hatóságok például nem tudtak időben tájékoztatni a program utolsó pillanatokban történt változásairól. Így fordulhatott elő, hogy több ezren, akiknek bár volt jegyük, nem jutottak be az ünnepségre, mert a rendőrök rossz helyre irányították őket - írta a The Washington Times.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×