"Amerika egészségügyi rendszere szégyenletes" - fogalmazott tömören Paul Krugman, a New York Times publicistája, számos tényt sorakoztatva fel állítása mellett.

Egy főre vetítve az Egyesült Államokban költik a legtöbbet az egészségügyre - majdnem kétszer annyit, mint a világ egyik legjobb egészségügyével rendelkező Franciaországban -, a fejlett országok közül azonban Amerikában a legnagyobb a csecsemőhalandóság, és majdnem a legalacsonyabb a várható élettartam.

Minden évben amerikaiak milliói kerülnek pénzügyi válságba az egészségbiztosítás hiánya miatt, több ezren pedig a megfelelő ellátás hiányában halnak meg.

Paul Krugman felteszi a kérdést: mit csinálnak rosszul? Az újságíró szerint a válasz az ország egészségügyének nagyon gyenge hatékonyságú elrendezésében keresendő.

Más országok állami egészségbiztosításával szemben az Egyesült Államokban versengő magánbiztosítók vannak, amelyeknek összességében sokkal magasabb az adminisztrációs és működési költsége. (Szakértők szerint ez a tétel valószínűleg Magyarországon is jelentős lesz, ha bevezetik a több-biztosítós modellt.)

A publicista szerint az amerikai egészségügy "széttöredezettsége" magyarázza, hogy a sokkal több papírmunka ellenére jóval több orvosi hiba fordul elő a brithez vagy a kanadaihoz képest.

Mi több, az amerikai biztosítók sokszor megtagadják a preventív kezelések finanszírozását, noha hosszú távon ez jelentős megtakarításhoz vezetne, nem is beszélve az emberek egészségének védelméről.

Paul Krugman idézi azt az Amerikában gyakran hangoztatott véleményt, miszerint az ország nem engedhet meg magának általános egészségbiztosítást - ezzel szemben szerinte az az igazság, hogy nem engedheti meg ennek hiányát.A több nem biztos, hogy jobb is

A New York Times-éhoz hasonló következtetésekre jutott az amerikai ABC televízió riportere, Peter Jennings is a "Csőd - Amerika egészségbiztosítási válsága" címmel 2005 végén bemutatott műsorában - egyébként mindössze néhány hónappal azelőtt, hogy tüdőrákot diagnosztizáltak nála.

A riporter szerint a krízis nemcsak az amerikai családokat, hanem a vállalatokat is bajba sodorja. Peter Jennings úgy véli, hogy az egészségbiztosítás nélkül élők egyre nagyobb tömege - a Texas állambeli Houstonban például az emberek egyharmadának nincs biztosítása - minden amerikai ellátását megnehezíti.

A műsorban elhangzott az is, hogy a biztosítás nélküliek egyre nagyobb számának egyik oka a biztosítók magatartása: sokszor még a jómódú embereket sem veszik fel a biztosítók, még akkor sem, ha csak olyan gyakori betegségük van, mint az asztma vagy a sömör. (A lassan kikristályosodó elképzelések szerint a magyarországi szabályozás ezt nem engedné meg, minden jelentkezőt fel kellene venniük a biztosítóknak.)

A múltban megbízhatóan működő vállalati egészségbiztosítás is bajba került az észveszejtő tempóban növekvő egészségügyi kiadások miatt. (Manapság a nyolcvanas évekhez képest az Egyesült Államokban ötször többet költenek orvosi ellátásra).

Egy bonyolultabb kórházi kezelés költsége egy kisebb családi vállalkozás végét jelentheti, míg a General Motorshoz hasonló óriáscégeket a globális versenyben hátráltatja a növekvő egészségügyi hozzájárulás.

A riporter ugyanakkor arra a következtetésre jut, hogy a közvélekedéssel szemben nem a biztosítókat kell hibáztatni a kiadások elszaladása miatt.

Az ok egyszerűen az, hogy az amerikaiak minden korábbinál több és drágább ellátást vesznek igénybe, abból kiindulva, hogy a több ellátás jobbat is jelent, noha egyes kutatások szerint időnként ennek pontosan az ellenkezője az igazság.Mindenki fizet

A PBS amerikai közszolgálati csatorna összeállításából kiderül az is, honnan ered az állami egészségbiztosítással szembeni erős amerikai ellenérzés.

Az amerikai orvostudományi társaság lapjában (The Journal of the American Medical Association) 1948-ban például ez jelent meg: "A kötelező betegbiztosítás az állami vagy szocialista egészségügyi rendszer egy változata, és minden politikailag ellenőrzött rendszer gonosz velejárója. Ez teljesen ellentétes az amerikai hagyományokkal, és az első, egyben legveszélyesebb lépést jelenti a teljes államszocializmus irányába. Az amerikai orvosszövetség elutasít minden ehhez hasonló rendszert".

Talán valóban a jelenlegi rendszer áll a legközelebb az amerikai lélekhez, az viszont biztos, hogy irtózatosan sokba kerül: 1990 és 1996 között például a vállalatok által fizetett egészségbiztosítási kiadások az inflációnál kétszer gyorsabban növekedtek. (Amerikában manapság is a vállalati egészségpénztárak a rendszer legfőbb letéteményesei, mintegy 120 millió ember biztosítását a cégek fizetik.)

A cechet persze végül a polgárok állják, mint munkavállalók, adófizetők és fogyasztók: a cégek beépítik termékeik és szolgáltatásaik árába az egészségpénztárak kiadásait, a National Coalition on Health Care (az amerikai egészségügy javításán dolgozó szervezet) nevű szervezet adatai szerint pedig minden ötödik adódollár az egészségügy fenntartását szolgálja - egy hangsúlyozottan nem állami rendszerben.