Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
331.94
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Egy diákmunkás régi iratokat rendez a nyíregyházi önkormányzat irattárában 2015. július 9-én. A város önkormányzata és intézményei az állami diákmunka programban146 diákot foglalkoztat egy hónapig, napi hat órában.
Nyitókép: MTI/ Balázs Attila

Érezhető a nyári diákmunka hatása a foglalkoztatási adatokban

Csaknem 2 millió diáknak kezdődött meg, vagy kezdődik meg rövidesen a vakáció, sok diák nyáron munkát vállal, főleg a kereskedelemben és a szolgáltatásban helyezkednek el – mondta az InfoRádiónak a Központi Statisztikai Hivatal szóvivője.

A statisztika 22 éves koráig tekint valakit iskoláskorúnak. Az ő számuk az idén valamivel 2 millió fő alatt maradt Magyarországon. Az elmúlt tanévben 82 százalékuk vett részt valamilyen nappali tagozatos oktatásban: óvodába 323 ezren, általános iskolába kicsivel több mint 715 ezren, középiskolába pedig 428 ezren jártak. Utóbbiak csaknem fele gimnazista volt, közülük is 61 ezren érettségiznek az idén – sorolta Csányi Zoltán.

A KSH szóvivője megjegyezte, az idén érettségizőknek kicsit még várniuk kell a jól megérdemelt pihenésre, hiszen a vizsgák még most is tartanak. A felsőoktatásban szintén tart még a vizsgaidőszak, ami 207 ezer nappali tagozatos hallgatót érint; és várhatóan 34 ezren fognak felsőfokú oklevelet szerezni.

A szakértő egyetértett azzal, hogy sok diák vállal valamilyen nyári munkát, és mint fogalmazott, el is kél a plusz munkaerő az idényjellegű munkák esetében. Az idei évre vonatkozóan még nincsenek számok, de a tavalyi adatok jól mutatják, hogy az érintett korosztály munkaerő-piaci jelenléte jelentősen megugrik a július és augusztus hónapokat is magába foglaló harmadik negyedévben.

2022 nyarán 26 ezer fővel nőtt az érintett korosztályhoz tartozó, gazdaságilag is aktív fiataloknak a száma az azt megelőző negyedévhez képest. Ennek a növekménynek durván az egyharmada a legfiatalabb, 19 évesnél nem idősebb korcsoport munkavállalóinak köszönhető, kétharmada pedig a 20-as éveik elején járó fiataloknak. Előbbiek foglalkoztatási rátája másfél, az utóbbiaké pedig körülbelül 3 százalékkal nőtt.

A legtöbben, nagyjából 58 ezren a kereskedelem és a szolgáltatások terén találtak munkát tavaly nyáron. A növekedés is itt volt a legmagasabb az azt megelőző negyedévhez képest: plusz 7000 fő talált magának munkát a nyáron ebben a szektorban – ismertette Csányi Zoltán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×