Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Nagyot nőtt a GDP tavaly - itt vannak az adatok

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,9 százalékkal nőtt 2018-ban az egy évvel korábbihoz képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2017-ben 4,1 százalékkal, 2016-ban 2,3 százalékkal nőtt a GDP Magyarországon, a kiigazított adatok szerint 4,4, illetve 2,2 százalékos volt a növekedés.

A tavalyi negyedik negyedévben a GDP a nyers adatok szerint 5,0, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévi 4,9, illetve 5,2 százalék után.

Az előző negyedévhez mérten 1,1 százalékkal nőtt a GDP a múlt év negyedik negyedben szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint, az első és a harmadik negyedévi 1,3 százaléknál alacsonyabb és megegyező a második negyedévivel.

Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: 14 éves rekordnak számít a tavalyi negyedik negyedéves gazdasági növekedés, a negyedéves adatokban 2004 második negyedévében mértek a legutóbb hasonló növekedést.

A gazdaság növekedéséhez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások. Ezen belül jelentősnek mondta a belföldi kereskedelem és a szálláshely-szolgáltatás növekedését.

A nyers adatok szerint 2018 első negyedévében 4,5, a másodikban és a harmadikban egyformán 4,9 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a növekedés 4,9, 4,7, illetve 5,2 százalékos volt az első három negyedéves adat.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×