Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.96
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Személyi következményei vannak a 2010-es költségvetésen tátongó lyukaknak

Legalább 5,5 százalék lenne a 2010-es költségvetés GDP arányos hiánya, ugyanis a még a Bajnai-kormány felügyelete alatt, a József nádor téren készült idei költségvetésen több lyuk is tátong. A Nemzeti Együttműködés Kormánya azonban elkötelezett a 3,8 százalékos hiánycél tartása mellett. A Nemzetgazdasági Minisztérium egyúttal levonja a személyi következményeket - olvasható a tárca közleményében.

Újabb, a 3,8 százalékos 2010-es hiánycélt biztosító lépéseket jelentett be a miniszterelnök 2010. október 13-án, Budapesten. Az energia-, telekommunikációs- és kiskereskedelmi szektort érintő adó bevezetése amellett, hogy jelzi, a kormány tartja magát a 3,8 százalékos hiánycélhoz, azt is bizonyítja: a Bajnai-kormány felügyelete alatt olyan 2010-es költségvetés készült a volt Pénzügyminisztériumban, amely nem a valós számokon alapul - írja közleményében az NGM.

A Nemzetgazdasági Minisztérium azon túl, hogy az embereket érintő megszorítások nélkül mindent megtett és a jövőben is megtesz az európai viszonylatban is egyedülállóan alacsony hiánycél tartása érdekében, levonja a személyi következményeket. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte az 1990 óta költségvetési ügyekkel foglalkozó Bathó Ferenc helyettes államtitkár felmentését.

Mindeközben a Nemzetgazdasági Minisztériumban Naszvadi György államtitkár vezetésével zajlik az új szellemiségű 2011-es költségvetés tervezése, amelyet 2010. október 27-i ülésén fog megtárgyalni a kormány - írja tárca.

Háromheti huzavona

Az Index kedden számolt be arról, hogy háromheti huzavona után elbocsátották Bathó Ferenc költségvetési helyettes államtitkárt az NGM-ből. Az internetes portál szerint szeptember második felében Matolcsy György Bathót tette bűnbakká azért, mert a miniszter által jegyzett zárszámadásban az előző kormányt dicsérő mondatok szerepeltek. Bathót azonnal kényszerszabadásra küldték.

Másnapra azonban fordulni látszott a dolog, ugyanis az Index megtudta: Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára, volt pénzügyminiszter elérte azt, hogy Bathót ne menesszék. (Ezt az információt akkor Vargáék cáfolták.)

Bathó évtizedek óta a költségvetési ügyekkel foglalkozott, ismeri a büdzsé minden sorát, és éppen emiatt a szaktudása miatt tartotta meg és emelte fel az Orbán-kormány főosztályvezetőből helyettes államtitkárrá - írta az Index.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×