A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint a rekonstrukciót a Miskolci Zöld Nyíl 2009 konzorcium nyerte el és a villamosokat egy olasz cég szállíthatja majd.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint a rekonstrukciót a Miskolci Zöld Nyíl 2009 konzorcium nyerte el és a villamosokat egy olasz cég szállíthatja majd.
A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.
Helyi iparűzési adó 2026: hogyan működik a tételes iparűzési adó, sávos iparűzési adó 2026-ban és hogyan történik az iparűzési adó bevallása és az iparűzési adó számítása?
Trade tops the agenda in what is a Canadian leader's first visit to China after years of strained ties.