Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Milliók idegenkednek az internettől

Egy brit felmérés az internet-kapcsolattal nem rendelkező emberek 43 százaléka akkor sem akarná otthonába a világhálót, ha azt ingyen adnák.

Az adat egy, a brit kormány által megrendelt jelentésből származik. Ebből kiderül az is, hogy a 60 milliós lakosú Nagy-Britanniában a felnőtt lakosság 70 százalékának van otthoni internet-hozzáférése.

A felmérés készítői választ vártak arra, hogy vajon a maradék 30 százaléknak miért nincs internet-kapcsolata.

Kiderült, hogy inkább a fiatal felnőttek tervezik, hogy az elkövetkezendő fél évben beköttetik otthonukba a világhálót. Főleg azok akarják otthon is használni, akik máshol is, például a munkahelyükön interneteznek.

Emellett a munkahellyel rendelkező, gyermekesek szeretnének maguknak internetet.

A vizsgált csoport - azaz az internettel nem rendelkezők közül azok, akik szeretnének világhálót az otthonukba - 36 százaléka informálódni szeretne a világhálón, 26 százalék itt akar kommunikálni barátaival és ismerőseivel, 25 százalék lépést akar tartani a világgal, 25 százalék számára pedig ajánlották az internetet.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy a nyugdíjasok és idős emberek 61 százaléka sosem használt még számítógépet.

A netkapcsolattal nem rendelkezők 30 százaléka túl drágának találja a szolgáltatást, de 42 százalékuk akkor sem köttetné be az internetet, ha ahhoz az eszközt és a szolgáltatást is ingyen kapná. Õk azt mondják: nem érdekli őket a világháló vagy nincs szükségük rá.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×