Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter
Nyitókép: Pixabay

Befejeződött a nyomozás a budapesti diszkógyilkosság ügyében

Az eset még tavaly novemberben történt egy V. kerületi szórakozóhelyen, melynek során egy férfi olyan súlyosan bántalmazott egy másikat, hogy az belehalt sérüléseibe.

A rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen – közölte szerdai közleményében a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Az eljárás azért indult, mert még 2025. november 29-én késő este egy V. kerületi szórakozóhelyen olyan súlyosan bántalmaztak egy 25 éves férfit, hogy a kórházba szállítását követően meghalt.

A rendőrök a helyszínen elfogták a támadót, majd kihallgatása után őrizetbe vették; a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 28 éves férfit, aki részben beismerte tettét, a bíróság elrendelte letartóztatását.

Az emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozásban most fejezték be a szükséges eljárási cselekményeket, az iratokat vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek.

Címlapról ajánljuk

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János építési és közlekedési miniszter egy korábban rögzített televíziós interjúban, amely az ügy legújabb fejleményei kapcsán ismét a közbeszéd homlokterébe került.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Tisza-kormány: még az idén jönnek a támogatások, megszólalt a kegyelmi ügy kulcsfigurája

Tisza-kormány: még az idén jönnek a támogatások, megszólalt a kegyelmi ügy kulcsfigurája

Magyar Péter első miniszterelnöki nagyinterjúját adta szombat este, amiben több részletet is elárult a jövővel kapcsolatban. A Tisza-kormány vezetője szerint még az idén pénzösszeghez juthatnak a rászoruló családok és a nyugdíjasok is, várhatóan az év második felében érkeznek a kifizetések. Ezzel kapcsolatban a pontos kritériumok kidolgozása folyamatban van. Közben újabb információk kerültek elő az ismételten a figyelem középpontjába kerülő kegyelmi ügyről, az egyik kulcsfigurának tartott Balog Zoltán püspök szólalt meg. Cikkünkben percről percre követjük a legfrissebb eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×