Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

OLAF által indított ügyben döntött a bíróság

A vádhatóság végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásáért fellebbez.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult - 114 millió forintos - költségvetési csalás ügyében, uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt szerdán három vádlottat a Fővárosi Törvényszék - közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor felidézte: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2011 márciusától olyan, nagyobbrészt uniós forrásból megvalósuló pályázatot írt ki, amelynek célja vállalkozások technológiai innovációs tevékenységének támogatása volt. A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint az egyik vádlott, egy 48 éves férfi egy informatikai tanácsadó cég vezetőjeként a pályázati összeget jogszerűtlenül, megtévesztéssel szerezte meg. A támogatásra 2011 októberében a társaság nevében pályázott. Később a támogatási feltételek igazolására azonban valótlan tartalmú jelenléti íveket, számlákat, teljesítésigazolásokat és egyéb okiratokat csatolt kifizetési kérelmeihez.

A vádlott valótlanul igazolta, hogy a projekttel kapcsolatos fejlesztői tevékenység Debrecenben folyt, azt a valóságban budapesti irodájukban, illetve távmunkában dolgozó alkalmazottak végezték. A társaság vidéken csupán szervert üzemeltetett és az általa bérelt ingatlanokban néhány munkaállomást alakított ki, ahol egyes munkavállalói eseti jelleggel jelentek meg.

A fiktív számlákat két másik - egy 37 és egy 44 éves férfi által irányított - vállalkozás nevében állították ki. A 48 éves férfi - aki a fiktív számlákat cége adóbevallásaiban is szerepeltette - 114 millió forintnyi vagyoni hátrányt okozott, egyik bűnsegédje 13 millió, a másik 37 millió forintnyi vagyoni hátrány okozásához nyújtott segítséget - írta a főügyész. Hozzátette: a 48 éves vádlott a jogellenesen elnyert támogatási összeget és kamatát utóbb visszafizette.

Az OLAF vizsgálta a támogatást és ajánlást fogalmazott meg a Legfőbb Ügyészségnek. Az ügyészség - bár erre jogszabályi kötelessége nincs - minden OLAF-ajánlás alapján büntetőeljárást indít, illetve a nyomozást kiterjeszti az ajánlásban foglaltakra. Ezért ebben az ügyben is elrendelték a nyomozást, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal lefolytatott - ismertette Ibolya Tibor.

Az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat a három férfi ellen. A Fővárosi Törvényszék mindhárom vádlottat bűnösnek mondta ki. A 48 éves férfit két év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte, két évre eltiltotta a cégvezetéstől és vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. A 37 éves férfit egy év, két évre felfüggesztett börtönre ítélte és egy évre eltiltotta a cégvezetéstől. A 44 éves férfit pedig egy év három hónap, szintén két évre felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság, valamint két évre eltiltotta a cégvezetéstől.

Az ügyészség az elsőfokú ítélet ellen súlyosításért, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×