eur:
394.67
usd:
370.75
bux:
65427.32
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Pixabay

Vádemeléshez érkezett a fürdőkádban elszenvedett halálos áramütés

Több ember hibája kellett ahhoz, hogy a fürdővizet engedő illetőnek ez legyen az utolsó mozdulata.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, mert magatartásuknak köszönhetően az egyikük testvére halálos áramütést szenvedett közölte az Infostarttal a Pest Megyei Főügyészség.

A vád szerint az egyik elkövető és hét testvére, valamint édesanyjuk által lakott házban még 2015-ben végeztek szakszerűtlen villanyszerelési munkákat, az elektromos hálózatba bekötött elektromos berendezések ráztak.

Mivel a rendszert kiépítő villanyszerelő időközben elhunyt, a házban lakók új szerelőt hívtak ki a hiba elhárítására.

A kiérkező szerelő azonban nem ellenőrizte a védőföldelést,

illetve az érintésvédelmi hálózatot. Helyette csak konnektorokat cserélt, továbbá azt állapította meg, hogy a vízaknában lévő házi vízmű vagy a vezetéke rossz.

A házban lakó, egyébként villanyszerelői képesítéssel nem rendelkező elkövető ezután vett egy másik szivattyút. Mivel azonban azzal is megmaradt a probléma, maga cserélte ki a ház és a vízakna közötti vezetékszakaszt.

Ezt követően a házban egyik testvére 2017. augusztusában fürdeni szeretett volna egy kádban, ami vasból készült, és amikor abban ülve megnyitotta a csapot - ezzel beindítva a szivattyút -, a rossz rendszer miatt a 230 volt közvetlenül a kád csapján jelent meg. A sértett az áramütésbe belehalt.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség a házban lakó elkövető ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége, míg a hibát megfelelően fel nem táró villanyszerelő ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×