Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.6
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Sorozatos lopás elkövetőit fogták el a reptéri rendőrök

A gyanú szerint három lett férfi hónapokon keresztül dézsmálta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyik üzletének árukészletét.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói feljelentés alapján indítottak eljárást, mivel ismeretlenek 3 millió forintot meghaladó értékben loptak dohányárut, parfümöket, szeszes italt egy reptéri üzletből.

A nyomozás során a rendőrök beazonosítottak egy lett férfit, aki az adatok szerint múlt év őszétől több alkalommal vásárlóként járt az üzletben, illetve beazonosították két társát is, akikkel az elkövetések idején együtt mozgott a repülőtér területén.

A három férfit 2020. március 6-án fogták el, miután az Egyesült Királyságból Budapestre érkeztek egy menetrend szerinti repülőgéppel.

Csomagjaikban és ruházatukban közel 47 ezer angol fontot találtak a rendőrök.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfiakat, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×