Infostart.hu
eur:
375.36
usd:
318.08
bux:
127808.54
2026. február 26. csütörtök Edina

Szeméttárolóba rejtette nagyapja holttestét, majd felvette nyugdíját

Őrizetbe vettek egy fiatal férfit, aki két évvel ezelőtt megölte a nagyapját, majd elrejtette a holttestet - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.

Egy férfi 2016 novemberében tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy az általa ritkán látogatott, egyedül élő édesapja eltűnt. A rendőrség elrendelte az idős férfi körözését, de mivel az eljárás során egyre gyanúsabbá váltak a körülmények, a BRFK életvédelmi osztálya idén márciusban büntetőeljárást indított.

A nyomozás során kiderült, hogy az Újbudán lakó idős embert a szomszédai 2015 tavaszán látták utoljára, az előtt csak az unokája, a budapesti M. Márk látogatta, aki időközben a többi családtagjával megszakította a kapcsolatot. A 25 éves férfi a nagyapja lakását az eltűnés után hamis aláírással ellátott adás-vételi szerződéssel eladta, és

rendszeresen felvette a rokona nyugdíját.

A nyomozók pénteken M. Márk Kőbányán bérelt garázsában, egy szeméttárolóban elrejtve megtalálták az idős férfi holttestét. Az igazságügyi szakértő megállapította, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett.

A fővárosi rendőrök M. Márkot hétfő este emberölés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi beismerte a nyomozóknak, hogy 2015 áprilisában ő ölte meg nagyapját, és a holttestét később elrejtette.

A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×