Infostart.hu
eur:
354.46
usd:
309.93
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
Kung Fu Panda: kiderült a perelő férfi turpissága

Kung Fu Panda: kiderült a perelő férfi turpissága

Két év börtönbüntetésre és több mint hárommillió dollár (857 millió forint) kártérítés megfizetésére ítélte egy amerikai bíróság azt a férfit, aki pénzt próbált kicsalni a DreamWorks Animation stúdióból azt állítva, hogy az tőle lopta a nagysikerű Kung Fu Panda animációs film karaktereit és történetét.

A bostoni ügyészség szerint miután Jayme Gordon 2008-ban megnézte az akkor még premier előtt álló film előzetesét, átrajzolta és átdátumozta néhány korábbi rajzát, hogy azok a trailerben látott karakterekhez hasonlítsanak, majd ezeket a rajzokat felhasználva indított pert a vállalat ellen.

Az ügyészség szerint a massachusettsi férfi korábbi rajzai és az általa kitalált történet - amelynek a Kung Fu Panda Power címet adta a trailer megnézése után -, szinte egyáltalán nem hasonlítanak a Kung Fu Panda karaktereire.

Gordon 2011-ben perelte be a DreamWorks stúdiót szerzői jogok megsértéséért és azt az ajánlatot tette a vállalatnak, hogy peren kívüli megállapodás keretében fizessen neki 12 millió dollárt. A DreamWorks elutasította az ajánlatot, amely további két év jogi csatározáshoz vezetett.

Gordon állításai akkor inogtak meg, amikor a DreamWorks felfedezte, hogy a férfi rajzainak egy részét az 1994-es Disney-klasszikus, Az oroszlánkirály karaktereit is ábrázoló kifestő könyvből másolták ki.

Az 51 éves Gordon ezt követően beleegyezett, hogy visszavonja a vádakat a DreamWorks ellen, a stúdió azonban akkorra már hárommillió dollárt költött, hogy megvédje magát a bíróságon.

Egy szövetségi bíróság később csalás és hamis tanúzás bűntettében találta bűnösnek a férfit, akire öt év börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség. Gordon ügyvédje pszichiátriai okokra hivatkozva kért enyhítést.

A bostoni rendőrség szerdán két év börtönbüntetésre és több mint hárommillió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte a férfit, aki egyelőre nem döntötte el, hogy fellebbez-e az ítélet ellen.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×