Infostart.hu
eur:
361.3
usd:
310.66
bux:
0
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Angol mikrobuszban csempészték a cigit

Hatvanötmillió forint értékű csempészett cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Nyíregyházán - közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szerdán.

Jánvári Regina elmondta, hogy a nyomozók egy angol férfi által vezetett mikrobuszban találtak 4,5 millió forint értékű, orosz adójegyes cigarettát, majd azon a telepen, ahonnan a jármű kihajtott, további 60,5 millió forint értékű dohányáru került elő.

A csaknem 78 ezer doboz cigarettát és a mikrobuszt lefoglalták, az angol sofőrt és magyar utasát pedig orgazdaság gyanújával hallgatták ki az ügyben.

A százados tájékoztatása szerint a telephelyről kihajtó, angol rendszámú mikrobuszt a szomszéd utcában állították meg a NAV munkatársai. A jármű ellenőrzése során annak padozatán frissen csavarozott részeket, a hátsó kereknél pedig friss festéknyomokat észleltek, ezért a gépkocsit átvizsgálták.

A padozatból 5400 doboz orosz zárjegyes cigaretta került elő, ezután a nyomozók ellenőrizték azt a telephelyet is, ahonnan a mikrobusz kihajtott. A létesítmény raktárépületében, jelöletlen papírdobozokban és fedőáruként használt, magyar kutyatápos csomagok között több mint 35 ezer doboz, szintén orosz zárjegyes, illetve 37 ezer doboz jelöletlen cigarettára bukkantak.

Címlapról ajánljuk
„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen
Reagálás

„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen

„Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×