Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.86
bux:
146431.81
2026. november 3. kedd Győző
Gyurcsány Ferenc az El Camino után, a spanyol tengerparton. Forrás: Facebook/Gyurcsány Ferenc
Nyitókép: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Így él most Gyurcsány Ferenc – betekintést engedett magánéletébe a volt miniszterelnök

A politikától visszavonult, immáron íróként tevékeny egykori miniszterelnök végigjárta Európa egyik legkeményebb zarándokútját új szerelmével, közben megtanult ezt-azt az életről, párkapcsolatról.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK egykori elnöke a politikában ma már nem aktív, a magánéletben viszont annál inkább, ugyanis nemrégiben végigjárta az El Camino zarándokutat új szerelmével, a nála 26 évvel fiatalabb Ágnes Éva fotóssal – írja a Blikk.

Az íróvá avanzsált egykori kormányfő a lapnak elárulta, párjával aktív életet élnek, rendszeresen kirándulnak 10-20 kilométereket, így nem volt teljesen idegen terep számukra a zarándokút. Ennek során hét nap alatt gyalogoltak le 180 kilométert, ebből a leghosszabb napon 38-at tettek meg.

Ráadásul rendszerint nem ért véget a nap a hat órányi gyaloglással, többnyire a szállásra megérkezés után következett a környék bejárása, a vásárlás, este pedig ki kellett mosniuk és meg kellett szárítaniuk a ruháikat. Gyurcsány Ferenc saját bevallása szerint, bár kevésbé energikus már, mint párja, nem gondolt arra, hogy el se kellett volna kezdeni a zarándoklatot.

Még ha időnként voltak is nehézségek, összességében sajátosan izgalmas élmény volt a dolog

– jelentette ki. Az El Caminón tapasztaltakról elmondta, nem ragaszkodhattak a megszokott kényelemhez, sokkal inkább alkalmazkodniuk kellett az adott körülményekhez. Viszont mindenki segített mindenkinek, még akkor is, ha nem volt közös nyelv. A volt miniszterelnök kijelentette: az ő utazásuk nem vallásos zarándoklat volt, hanem egy nagy, közös természetes emberi élmény.

A párkapcsolati egyensúlyról, illetve az út jelentette próbatételről Gyurcsány Ferenc elmondta, sem az El Camino alatt, sem pedig előtte nem veszekedtek egyszer sem. Úgy fogalmazott:

az apró dolgok egyszerűen nem érnek annyit, hogy vitatkozzanak rajtuk.

Nem kell mindent szóvá tenni, nem kell mindent megbeszélni, mindenből ügyet csinálni. Mint mondta, neki is vannak rigolyái. Nem szabad korlátozni a másikat, el kell fogadni olyannak, amilyen.

Az egykori politikus párjáról elmondta: ő az első számú olvasója és kritikusa is egyben. Ha befejez egy fejezetet, rögtön megosztja vele, és figyeli a reakcióját, visszajelzéseit. Fontosnak tartja a véleményét, mert antropológusként más szemszögből látja a dolgokat, és felhívja a figyelmét olyan részletekre is, amiket egyébként nem biztos, hogy észrevett volna.

Magánéletük kapcsán Gyurcsány Ferenc elárulta: gyermekeik hasonló korúak és kifejezetten jól kijönnek egymással. Azt viszont leszögezte: sem ő, sem Ágnes Éva nem érzi úgy, hogy házassággal is össze kellene kötniük az életüket.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×