Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Rózsa András, Zugló momentumos polgármestere felszólal a Fõvárosi Közgyûlés ülésén a Városháza dísztermében 2025. január 29-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Nagy átalakulás jön a Momentumnál

Szombaton küldöttgyűlést, júniusban előre hozott tisztújítást tart a Momentum Mozgalom – erősítette meg a Népszava értesülését Rózsa András pártelnök.

Az elnöki posztot jelenleg két személy ambicionálja, az elmúlt években egyikük sem tartozott a párt legismertebb, első vonalas arcai közé – közölte Rózsa András. A jelenlegi elnök – aki egyben Zugló polgármestere is – leszögezte: ő személyesen már tavaly is elmondta, hogy csak egy évre vállalja a pozíciót, ehhez tartja is magát.

A Momentum közben teljes pártreformot hajt végre, a szombati küldöttgyűlésen alapszabály-változtatásról döntenek. Ennek lényege, hogy hatékonyabban, mozgalmibb alapokon szeretnék folytatni a politizálást. „Egyszemélyes politikai döntéshozatali rendszerre állunk át” – fogalmazott a jelenlegi elnök. Eszerint – szemben az eddigi gyakorlattal – a párt új vezetője választhatja majd ki saját alelnökeit, és nem a delegáltak szavaznak róluk.

A jövőben szintén kongresszusi típusú működést vezetnének be, így a legfontosabb kérdésekben sem a delegáltak szavaznának – olvasható. „Minden párttag jelentkezhet a kongresszusra, ahol közvetlenül adnak felhatalmazást a megválasztott elnöknek, szélesebb jogköröket biztosítva számára” – emelte ki Rózsa András. Hozzátette: a tisztújítást az eredetileg tervezett augusztus helyett júniusra hozták előre.

Címlapról ajánljuk
Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×