Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.89
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
MCC rövidítést megformázó diákok
Nyitókép: Facebook/MCC Szolnok

8000 diák jövője nem pártpolitika – üzenték az MCC-s diákok

Videóban foglalták össze, mit jelent számukra az MCC. Remélik, hogy a kormányzattal köthető megfelelő megállapodás, amely nem lehetetleníti el a működést. A diákok szerint ez – ha szűkebb keretek között is – akár Mol- és Richter-részvények nélkül is biztosítható.

„Az MCC az elmúlt három évtizedben több mint tízezer fiatal számára jelentett pótolhatatlan lehetőséget: otthont, szakmai fejlődést, emberi kapcsolatokat és közösséget. Az intézmény falai között projektötletek születtek, barátságok köttettek, életutak indultak el, miközben generációk kaptak olyan perspektívát, amely sokuk számára máshol elérhetetlen lett volna” – olvasható az intézmény diákjai által készített videó kísérőszövegében. Hozzátették egyebek között, hogy számos olyan kezdeményezés, üzleti ötlet indult útjára az intézmény falai közül, amelyek évek, sőt évtizedek óta bizonyítanak piaci és társadalmi környezetben egyaránt.

A közel harmincéves intézményről azt írják, hogy a 2020-as átalakulás „történelmi lehetőséget jelentett az MCC számára arra, hogy az alapítók eredeti célkitűzéseit szélesebb eszközportfólióval és nagyobb léptékben valósítsa meg. A támogatás tette lehetővé, hogy az MCC több mint 30 helyszínen, külhoni és anyaországi diákok bevonásával egy olyan nemzetközi szinten is példamutató oktatási programot építsen fel, amely minden magyar fiatal számára elérhető és korábban nem látott lehetőségeket biztosított”. Azt is írják, hogy ezzel együtt azonban az intézmény pártpolitikai viták kereszttüzébe került.

Mindezzel együtt hangsúlyozzák: „az MCC alapításától kezdve közéleti érdeklődésű, gondolkodó közösségként működött, azonban sosem kívánt pártpolitikai szervezetté válni. A diákság világnézete mindig is sokszínű volt”.

A közelmúlt politikai eseményei nyomán világossá vált, hogy az MCC életében a változás elkerülhetetlen. A jelenlegi és egykori diákság ugyanakkor bízik abban, hogy az intézmény közel három évtizedes értékteremtő munkája minden fél számára megőrzendő értéket jelent – fogalmaztak. Hisszük, hogy létrejöhet olyan megállapodás az MCC közössége és a kormányzat között, amely nem lehetetleníti el az intézmény működését és a jogállami keretek között marad. „A jelenlegi és egykori diákság biztos abban, hogy az intézmény működése – ha szűkebb keretek között is – akár Mol- és Richter-részvények nélkül is biztosítható”.

A Matthias Corvinus Collegium az Infostartot is kiadó Inforádió Zrt. többségi tulajdonosa.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×