Infostart.hu
eur:
381.02
usd:
322.65
bux:
0
2026. február 3. kedd Balázs
Woman holding stack of Christmas gift. New Year or Christmas concept.
Nyitókép: Liliya Krueger

Két akcióban összesen harminchétezer adományt, ajándékot vett át idén a Máltai Szeretetszolgálat

A szervezet közel kétszáz iskola és különböző cégek közreműködésével gyűjtötte össze a hatalmas mennyiségű adományt, ami reményeik szerint jelentősen megkönnyíti, szebbé varázsolja a rászorulók karácsonyát.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és partnereinek akciójában idén több mint 12 ezer ajándékcsomag és 1,3 millió forint gyűlt össze a MosolyManók programban – mondta az InfoRádióban Romhányi Tamás, a szeretetszolgálat kommunikációs vezetője.

„A MosolyManók kezdeményezés célja, hogy rászoruló gyerekeknek gyűjtsünk karácsonyi ajándékokat, de legalább ennyire fontos része az is, hogy az iskolás gyerekek életében valamilyen szinten bekerüljön ezáltal a szolidaritás” – mondta a kommunikációs vezető. Hozzátette,

a szervezet szerint fontos, hogy a gyerekek már korán megtanuljanak segíteni a náluk elesettebbeken, jelenjen meg ez a minta a fejlődő személyiségükben.

Romhányi Tamás elmondta, nem a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az egyetlen résztvevője az akciónak, a PontVelem Okos Program és a GLS futárszolgálat éppúgy a részese. A folyamatról elmondta, hogy értesítik az iskolákat a lehetőségről, ahol a tanárok meghirdetik a cipősdoboz-akciót. Ha egy család úgy gondolja, hogy összekészít egy ilyen csomagot, feladatuk az is, hogy pontosan leírják, milyen nemű és korú gyereknek szánják az ajándékot, esetleg személyes üzenetet is tehetnek bele.

Idén 199 iskola kapcsolódott be a gyűjtésbe, ezekből az intézményekből a futárszolgálat gyűjtötte össze az ajándékokat és vitte el a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz, ahol az elosztás, esetleges korrigálás, történik. Ezután pedig kiszállítják az ajándékokat az ősz óta gyűlő címlista szerint. Romhányi Tamás elárulta:

idén körülbelül 12 ezer csomagot sikerült így összeállítani, amiket 300 felzárkózó településre juttatnak el karácsonyig, 94 helyszínen keresztül.

De zajlott egy másik adománygyűjtő program is, amit a szeretetszolgálat a Spar Magyarországgal közösen rendezett, az Adni Öröm! akció. Ennek során a boltlánc vásárlói összesen 25 ezer csomag adományt ajánlottak fel 208 tonna összsúlyban, és az adománykártyák értékesítéséből is összegyűlt 11 millió forint – számolt be róla az atv.hu.

„Az idei gyűjtés ismét bebizonyította, milyen hatalmas ereje van az összefogásnak. A személyesen felajánlott élelmiszerek és az adománykártyákból befolyt támogatások mögött olyan emberek állnak, akik gondolnak azokra, akiknek az ünnepek napjai sokkal nehezebben telnek” – mondta a lapnak Romhányi Tamás.

„Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy stratégiai partnerünkkel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal idén is megmutathattuk, milyen erős és emberi közösség formálódott a Spar üzleteinek vásárlói körében.

A felajánlások mögött valódi figyelem és gondoskodás áll, ami az ünnep igazi lényegét hordozza. Köszönjük minden felajánlónak és minden önkéntesnek, hogy együtt adták tovább azt, amit az ünnep igazán jelent: a figyelmet, a gondoskodást és a másik emberhez fordulás erejét” – emelte ki a sikeres akció kapcsán Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője.

A személyes és online felajánlásokból készült élelmiszercsomagok a Szeretetszolgálat raktáraiból indulnak útnak az ország különböző térségeibe, elsősorban olyan közösségekhez, ahol a mindennapi élet terhei különösen nagy kihívást jelentenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: új emberek hozhatnak nagy fordulatot az ukrajnai béke ügyében

Bendarzsevszkij Anton: új emberek hozhatnak nagy fordulatot az ukrajnai béke ügyében

A korábbi egyeztésekkel szemben most már olyan személyek kerültek az ukrán és az orosz delegáció élére, akik jól ismerik a frontot, és vélhetően nem politikai megoldást keresnek, hanem a realitások mentén a háború lezárására keresnek technikai megoldásokat – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. A posztszovjet térség szakértője szerint van remény arra, hogy a felek közötti szerdai, csütörtöki tárgyalási forduló már nem fog zsákutcába vezetni.

Szlovákiában már a legmagasabb kormányköröket is elérte az Epstein-botrány

Egyre több szlovákiai vonatkozás kerül napvilágra a Jeffrey Epstein amerikai pénzemberhez és elítélt szexuális bűnelkövetőhöz kapcsolódó, nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumokból. Az ügy politikai hullámokat is vetett Pozsonyban: lemondott Robert Fico miniszterelnök egyik tanácsadója, és az ellenzék további magyarázatokat követel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×