Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
312.73
bux:
148271.6
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Szondáztatnak a BRFK rendőrei Budapesten
Nyitókép: YouTube/PoliceHungary/BRFK

Mobilozás, biztonsági öv – brutális adatok Budapestről

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.

Idén szeptember végéig 16-an haltak meg közlekedési balesetben Budapesten, ez csaknem felével kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban, amikor 28 halálos áldozat volt – közölte a szakember.

Hozzátette: idén az első háromnegyed évben 2157 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Budapesten, ami 5,5 százalékkal kevesebb a tavalyinál. A súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetek pedig 22 százalékkal csökkentek az első év első 9 hónapjához képest. A közlekedési balesetek leggyakoribb oka gyorshajtás, a figyelmetlenség, illetve az elsőbbségadás és az előzés szabályainak megsértése.

Múlt héten zajlott az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (Roadpol) akciója, amelynek során elsősorban a biztonság öv használatát, kézben tartott mobiltelefont és az ittas vezetést ellenőrizték.

Budapesten több mint 2700 ellenőrzött járműből 1446-ban nem használtak biztonsági övet, tehát csaknem az ellenőrzött járművek felében, és 734-ben mobiltelefont tartottak kézben.

A BRFK 268 ezer alkoholszondás ellenőrzést tartott az év első 9 hónapjában, ez minden hatodik budapestit érintette, tehát előbb-utóbb mindenki sorra kerül – jegyezte meg az alezredes.

Léránt Krisztián arra is felhívta a figyelmet: az őszi csúszós időben fokozott óvatossággal kell vezetni, és a láthatóságra ügyelnie kell minden közlekedőnek, nemcsak az autósoknak.

Az országos adatokról az ORFK múlt héten adott tájékoztatást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Itt van Magyar Péter újabb bejelentése a nyugdíjakról

„2027. január 1-től 10 százalékkal emeljük a megváltozott munkaképességűek ellátását. A rokkantsági és rehabilitációs ellátást is. 65 éves kor felett rájuk is vonatkozni fog a nyugdíjminimum 120 ezer forintra emelése” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán.
Ellentétek viharában a forint: nagy erősödés után jön a korrekció

Ellentétek viharában a forint: nagy erősödés után jön a korrekció

A forint látványosan erősödött a csütörtöki pletykákra, miszerint a Magyar Nemzeti Bank szeptemberben megállhat a kamatcsökkentéssel, és 3-ról 2,5 százalékra csökkentheti inflációs célját. Az euró árfolyama csütörtökön 367 forint környékéről 362 forintig esett, péntek reggel pedig már 361,3 forint körül járt, de onnan már enyhe korrekcióval vissza is gyengült. A dollár a hét egészében gyengült, miután Christopher Waller Fed-kormányzó mérséklődő infláció esetén változatlan kamatot vetített előre. A nap legfontosabb eseménye az amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely érdemben átárazhatja az USA jegybankjának szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozásokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×