A saját humora, ízlése vagy ízléstelensége vezeti, és nem tudja elképzelni, hogy kifogyjon az ötletekből – mondta az InfoRádióban Kőhalmi Zoltán, aki alapvetően mindig is humoristának tartotta magát, illetve sokáig olyan írónak, aki éppen nem ír. Szerinte a színpadon az a humorista feladata, hogy minél kevesebb szóval jusson el a poénig, ami akkor működik igazán, ha a közönség érti, amiről beszél. Napjaink egyik legnépszerűbb magyar humoristája az új könyvéről, a stand-up comedy magyarországi indulásáról, a szakma szépségeiről és nehézségeiről, valamint a humoristák új generációjáról is beszélt az InfoRádióban.

Kőhalmi Zoltán első regénye még 2019-ben jelent meg A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit címmel, amely a norvég krimiket figurázta ki. A második, a 2021-ben a könyvespolcokra kerülő Az utolsó 450 év pedig egy sci-fi paródia volt. A regényekhez hasonlóan, ugyancsak a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg új könyve, Vegán disznótor címmel, amely szellemes rövid prózákat, abszurd történeteket, közleményeket, teszteket és recepteket tartalmaz. Cserna-Szabó András író, a kötet szerkesztője szerint „a szerző továbbhalad az Örkény és Karinthy által kijelölt úton”.

Kőhalmi Zoltán az InfoRádióban azt mondta: ez egy nagyon megtisztelő, de egyben túlzó állítás. Szerinte az említett jeles magyar írók és az ő szövegei között mindössze „formai kapcsolatot lehet felfedezni”. Megjegyezte azt is, amikor ír, nem azon gondolkozik, hogy mások hogyan csinálnák. A saját humora, „ízlése vagy ízléstelensége” vezeti. Amikor alkot, megszűnik számára a külvilág.

„Nagyon sokáig az volt a vágyam, hogy létrehozom a fehér szobát magamnak, ami olyan, mintha egy jegyzetfüzetben lennék benne.

Olyan festékkel festeni ki a falakat, amely white boarddá alakítja, és akkor körbe tudnám írni az egészet, és oda bezárkóznék. Ráadásul azt állítják, hogy nagyon segíti a kreativitást a teljesen fehér tér, amiben semmi sincs” – mondta a humorista, hozzátéve: a lego-készleteket is úgy alkotják meg, hogy készítői beülnek egy fehér szobába, fehér ruhában, fehér legókkal játszani, és semmi nem vonja el a figyelmüket. Ezt persze nehéz megteremteni.

Kőhalmi Zoltán arról is beszélt, hogy nehezen tudja elképzelni, hogy kifogyjon az ötletekből: „meg is mosolygom utólag magam és azokat, akik azt mondják, hogy alkotói válságban vannak. Mert az általában arról szól, hogy nem tudja az ember, hogy mit csináljon vagy nincs neki mondanivalója” – fejtegette.

A humor egy robbanó bomba

Alapvetően mindig is humoristának tartotta magát, amelynek egyik megjelenési formája a stand-up. Illetve sokáig olyan írónak, aki éppen nem ír. Szövegeken gondolkodó emberként is jellemezte magát, szerinte ezért érzi magához közel a könyvírást is. Azonban sokkal többet kellett tanulnia az előadásról, mint magáról az írásról.

„Elképesztően gyorsan gondolkoznak a nézők. A humor egy robbanó bomba az ember fejében.

Azok a szellemességek, amelyek például egy ballagási beszédben szerepelnek, azokat általában a néző már előre tudja, hová akarnak kifutni. A színpadon az a feladat, hogy minél kevesebb szóval jussunk el a poénig, mert egyszerűen bírni kell a tempót a néző gondolkodásával” – vallja Kőhalmi Zoltán, aki szerint színes társaság a humoristáké.

„Köztudottan van két olyan nagyon szűk szakma, amelyben primadonna alkatú alkotók dolgoznak: ilyen az íróké és a színészeké. A humorista e kettő keveréke, aki a legrosszabbakat vette át a manírokból, az irigységből és az önteltségből. Ez szükségszerűen így van, mert ez egy magányos műfaj. A humorista azért is frusztrált, mert nagyon szeretne színész és író is lenni, de valójában egyik sem” – tette hozzá.

Úgy vélte, mindenkitől lehet valamit tanulni. Gyakran előfordul, hogy a várakozó fellépő a színpadon lévő társát hallgatja az öltözőből, és eszébe jut egy poén, amit felír, majd felhívja másnap az illetőt, hogy

megossza vele az ötletét. Azonban „poént adni” nem egyszerű, mert mindenki más beállítottságú – jegyezte meg Kőhalmi Zoltán. „Mindenkinek van egy-két nagyon fontos ember az életében, akire hallgat. Az is nagyon veszélyes, ha mindenkinek elfogadjuk a véleményét. Poént pláne nem lehet úgy írni, hogy mindenki beleszól, de vannak közösen összeállított anyagok is” – fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy gyermekkora óta készült a humorista pályára, mindent igyekezett összegyűjteni, ami a szakmával kapcsolatos. Majd a saját bőrén tanulta meg – fellépésről fellépésre –, hogy mit szabad a színpadon, és mit nem. Nem könyvből, nem másokat másolva, amit szerencsésnek tart.

Pincehelyiségekből stadionokba

Kőhalmi Zoltán fontosnak tartotta elmondani azt is, hogy nem egyik napról a másikra lettek "profi, standionokban fellépő" művészek. Volt jó néhány olyan évük, amikor az underground klubokban, egyetemi klubokban léptek fel és csiszolták ki a stílusukat. „Annak is nagyon örültem, hogy a televízió-műsorunk is egy alulról szerveződő dolog volt. Ezután lépett ki az undergroundból. Mert azt vettük észre a közönségünkön, hogy már nem elég nekik az, hogy egy füstös kocsmában vannak, nem tudják hová tenni a kabátokat és nem kapják meg azt a színházi élményt, amit a televízióban látnak. Utána kezdtünk el minőségibb, színházi előadásra emlékeztető műsorokat készíteni” – fogalmazott a Karinthy-gyűrűs humorista.

Törékeny üveglabdák, feltörekvő fiatalok

A kudarcok feldolgozására vonatkozó kérdésre úgy válaszolt: nem nyugszik addig, amíg nem tudja, miért nem működik valami. Alig várja, hogy újra kiálljon és megcsinálja jobban. „Sok mindenről nem tudja az ember otthon, hogy az működik-e vagy sem.

Nagyon kellemetlen pillanat, amikor feldobjuk a labdát és kiderül, hogy üvegből van és összetört. Akkor megszűnik a varázslat.

Úgy kell csinálni, mintha nem zavarna minket, mintha nem szántuk volna az elmondottakat poénnak. Azon kell gondolkozni, hogy miért tört össze. Legtöbbször azért, mert előfordul, hogy a közönség nem érti, hogy miről beszélünk” – mondta.

A humorista arról is beszélt, hogy nagyon messze áll még a mesterséges intelligencia attól, hogy viccet tudjon írni. Kőhalmi Zoltán szerint az MI egyelőre csak irányított részfeladatok elvégzésére alkalmas, de nem helyettesítheti az embert.

„Nagyon ismeri a már létrehozott dolgokat. Mihelyst olyat kérek tőle, ami szokatlan, nem tudja, nem érti” – állapította meg. Arról is beszélt, hogy most is vannak fiatal feltörekvő stand-uposok, akiket igyekeznek segíteni a tapasztalt kollégák.

„Nagyon gyorsan telik az idő. Akikre azt mondjuk a Dumaszínházban, hogy újak, már tíz éve ott vannak. Tartunk tehetségkutató hónapokat, nagyon sokan jönnek. Azt nézzük meg, hogyan gondolkodnak, tudnak-e folyamatosan dolgozni új ötleteken. Vannak olyanok, akiknek zseniális a műsora, csak még tanulniuk kell ezt-azt, például azt, hogyan fürödjenek a sikerben vagy hogy várják ki a nevetést. De ezek már édes gondok, ha valakinek jó a műsora” – vélekedett Kőhalmi Zoltán, aki

a humort és az irodalmat egy olyan szövethez hasonlította, amelyben mindenki hat mindenkire,

és amelyek szertefoszlanának, ha nem lennének mindig olyan új alkotók, akik hozzáteszik a magukét, „beleszövik az új szálakat a szőnyegbe”.

A teljes interjú alább hallgatható meg.