A választás arról szól, hogy kiben lehet megbízni – fogalmazott a miniszterelnök a Kötcsei Pikniken. Orbán Viktor szerint a Tisza teljes bizalomvesztésben van, hozzátéve, hogy a kormánypártok a választások esélyesei, megvannak a jelöltjeik, és vannak célzott programok is. A miniszterelnök úgy értékelte, hogy most két út áll Magyarország előtt, az egyik a csatlakozás a brüsszeli politikához, amit katasztrofális káosznak nevezett. Szerinte ezt képviseli a Tisza és a DK. Közölte: Orbán Balázs felel a Fidesz győzelmi tervének végrehajtásáért, amelynek része, hogy a digitális térben mindenkinek részt kell venni, békemeneteket kell tartani, szakpolitikai vitákat kell rendezni, és lesz nemzeti konzultáció is, mint fogalmazott - a Tisza kiszivárgott adóemelési terveiről.
A kormányfő arra is kitért, hogy az Európai Uniót át kell szervezni, mert jelenleg az unió a szétesése és széttagolódás állapotába lépett. Szerinte a többkörös Európa jelentené a megoldást. Az orosz-ukrán háború kapcsán úgy vélekedett, hogy az orosz katonai győzelem elkerülhetetlen, Ukrajnát három részre osztják, az ország megmaradó részével pedig uniós tagság helyett stratégiai szövetséget kellene kötni.
A jövő áprilisi nemcsak egy választás, hanem utolsó esély is, egyben a működő Magyarország születésnapja – mondta Magyar Péter Kötcsén, aki bejelentette, hogy a Tisza hivatalosan is elindítja a választás kampányát. A pártelnök hangsúlyozta: a Tiszával minden magyar nyer, kivéve azokat, akik ellopták az ország vagyonát. Azt ígérte: hazahozzák az uniós pénzeket, és Magyarország úja aktív sikeres tagja lesz az uniónak és a NATO-nak. Magyar Péter úgy fogalmazott: eddig Őszöd a hazugság politikáját jelentette, Kötcse a cinizmusét, a közös eredmény pedig egy vesztes Magyarország.
Arányos és igazságos adórendszert, a vállalkozásoknak kiszámíthatóságot és az euró bevezetését ígérte a Tisza kötcsei rendezvényén a párt most bemutatott gazdasági szakértője. Kármán András a jövedelem, a vagyon és a fogyasztás adóztatásában is változást ígért. Kijelentette, hogy Tisza semmilyen munkabért terhelő adót nem emel. Bevezeti viszont a vagyonadót az 5 milliárd forint feletti vagyonra, amely a külföldi vagyonelemekre is kiterjed. Megszüntetik a rendeleti kormányzást, megtiltják a visszamenőleges jogalkotást, és visszaadják a kiszámíthatóságot a vállalkozásoknak.
Ukrajna dróntámadást hajtott végre az oroszországi energiainfrastruktúra ellen Oroszország Brjanszk régiójában – jelentette be az ukrán drónerők parancsnoka. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon úgy reagált, hogy az éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket, sem a Magyarországra irányuló kőolajszállítást.
Görögországban családokat támogató adócsökkentéseket jelentett be a miniszterelnök. Kiriákosz Micotákisz Szalonikiben hangsúlyozta, hogy a pénzügyi nehézségek éveit követően mára sikerült stabil gazdasági alapot elérni, ezért 1,7 milliárd eurós adócsökkentési csomagot indítanak. A tervezett szerint a gyermekes családoknak a jövőben jóval kevesebb személyi jövedelemadót kell fizetniük, egyes esetekben e kötelezettségük meg is szűnik.
Csaknem 900 embert vettek őrizetbe a betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet melletti londoni tüntetésen, amelyen a tiltás ellenére többezren vettek részt. A Palestine Action betiltásáról szóló határozat júliusban lépett érvénybe, velük együtt jelenleg 84 szerveződés szerepel a terrorizmushoz köthető tevékenység címén Nagy-Britanniában betiltott csoportok listáján.
Ötnaposra tervezett sztrájkot kezdtek vasárnap a londoni metróhálózat dolgozói, miután eredménytelenül zárultak a szakszervezet által követelt munkaidő-csökkentésről és a béremelésről szóló tárgyalások eddigi fordulói. Vasárnap még csak részleges sztrájk kezdődött, számos metróvonalon ritkított járatokkal, de hétfőtől -csütörtök estig várhatóan a teljes, több mint 400 kilométeres londoni metróhálózat leáll, és csak péntek délelőtt indul újra a forgalom. A 11 fővonalból és számtalan elágazó mellékvonalból álló londoni metrót naponta átlagosan négymillió utas használja, a sztrájk a városi vasúthálózatokra nem terjed ki.
Lisszabonban az előzetes vizsgálat szerint a két kabin közötti kábel szakadása okozta a Gloria siklóvasút szerdai balesetét, amelyben 16 ember vesztette életét. A portugál jelentés szerint a baleset reggelén végzett szemlén nem találtak rendellenességet a kábelen, így a hiba váratlanul következett be. A tragédia 60 km/órás sebességnél történt, és alig 50 másodperc alatt zajlott le. A siklóvasút egyik kabinja irányíthatatlanná vált, kisiklott, majd súlyosan megrongálódott. Az áldozatok között 5 portugál és 11 külföldi szerepel, és mintegy 20 sérültet is jelentettek.
Elhunyt Koós Boglárka, a Budaörsi Latinovits Színház színésznője. A teátrum a Facebook-oldalán közölte a gyászhírt. Koós Boglárka 2018-ban nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, Fullajtár Andrea és Zsámbéki Gábor osztályába. A diploma megszerzése után szabadúszóként kezdte a pályáját, több előadásban játszott a Vígszínházban, a Katona József Színházban, a Pinceszínházban, valamint a Trafóban. A fiatal színésznő 2024-ben szerződött a Budaörsi Latinovits Színház társulatához.








