Infostart.hu
eur:
364.46
usd:
315.48
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Woman shopping online with laptop and credit card on hand.
Nyitókép: Getty Images/ Guido Mieth

Gyermekvédelmi menüponttal bővül a 112

"A rendvédelem és a gyermekvédelem együttműködésében megvalósuló program rendezett körülmények között segít mindenkinek letenni a múltbeli terhét, azért, hogy a gyermekvédelemben rend legyen és nyugalom."

Tedd le a terhed! néven új program indul, amelynek keretében a 112-es segélyhívó számon állami gondoskodásban lévő gyermekekkel kapcsolatos bántalmazást, abúzust lehet bejelenteni - közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.

Fülöp Attila azt mondta, a rendvédelem és a gyermekvédelem együttműködésében megvalósuló program rendezett körülmények között segít mindenkinek letenni a múltbeli terhét, azért, hogy a gyermekvédelemben rend legyen és nyugalom.

Hozzátette: az elmúlt időszakban számos, korábban elhallgatott panasz került napvilágra, amelyet a gyermekvédelemben dolgozók osztottak meg. "Ők jellemzően a sajtóban tették ezt, de ennek nem ott van a helye" - jelentette ki az államtitkár. Hangsúlyozta: a cél, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, és minden egyes ügynek utána járjanak.

Fülöp Attila felidézte: az elmúlt években számos feszes jogszabályt hozott a kormány annak érdekében, hogy a gyermekvédelemben lévő gyerekeket védjék. "Többször módosítottuk a büntető törvénykönyvet és meghoztuk az egyik legszigorúbb gyermekvédelmi törvényt" - ismertette, megjegyezve: a szigorítás nyomán sok ügyre derült fény, és sok ügyben indult eljárás.

Fülöp Attila kiemelte: gyermekvédelemben lévő 23 ezer gyerekről 13 ezer elkötelezett dolgozó gondoskodik. Nekik nyugodt körülményeket kell teremteni, hiszen a gyermekvédelemben elsősorban törődésre, odafigyelésre és szeretetre van szükség - húzta alá az államtitkár, aki arra kért mindenkit, hogy a innentől a 112-es segélyhívó számot vegye igénybe, ha panaszt vagy információt hordoz. A cél, hogy a gyermekvédelem ne legyen politikai furkósbot - fogalmazott.

Lakatos Magdolna rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Ügyeleti Osztályának vezetője elmondta: 2014-ben indult az egységes segélyhívó rendszer, melynek keretében két központban, Miskolcon és Szombathelyen fogadják a hívásokat. Itt csörögnek továbbá a 104-es, 105-ös és 107-es hívószámokra leadott hívások is - tette hozzá.

Közölte: az állampolgárok egyre tudatosabban használják a 112-es segélyhívót, mert míg korábban a hívások 70 százaléka terhelte feleslegesen a rendszert, ma már csak 40 százalékos az olyan betelefonálások aránya, amelyek nem igényelnek beavatkozást.

Lakatos Magdolna felhívta a figyelmet arra, hogy a 112-re sms-t is lehet küldeni, a hallássérültek mobilapplikáción is tehetnek bejelentést, emellett a gépjárművekbe épített segélyhívó rendszer jelzései, vagy a Gondosóra program jelzései is ugyanide futnak be.

Az osztályvezető kiemelte: technikailag felkészültek a gyermekvédelmi szakemberek bekapcsolására, és megfelelően kiképezték az operátorokat is az új funkció elindításához.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. Napirend előtti felszólalásában a kormány a tisztítótűz hadművelet folytatását ígérte az energetikai hivatalokban, valamint arról beszélt, hogy újjá kell építeni a közigazgatást, hogy felkészült legyen a veszélyhelyzetekre. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×